Kijevbe látogat csütörtökön a francia, a német és a lengyel külügyminiszter
Az ukrajnai helyzet felmérésére Kijevbe látogat csütörtökön Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
Az ukrajnai helyzet felmérésére Kijevbe látogat csütörtökön Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
Idén a gyönyörű Magas-Tátra lábainál elterülő Iglóban rendezték meg a már hagyományosnak mondható Szlovák Paradicsom Kupa nemzetközi úszóversenyt.
Már 28 halottja van a három napja kezdődött kijevi zavargásoknak.
Újabb fordulót rendeztek február 16-án a Beregszászi járás csapatai számára kiírt Téli Kupában.
Projektzáró konferenciának adott otthont Magyarország Ungvári Főkonzulátusa. A színvonalas konferencia egyben a humánerőforrás képzésével foglalkozó rendezvénysorozat lezárása is volt.
A kijevi tüntetők elleni erőszakos fellépések miatt az ukrán kormány elvesztette szinte minden legitimitását – mondta február 19-én Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
Az ukrajnai belpolitikai válság mai napja úgy kezdődött, hogy az előző tulajdonképpen véget sem ért. Kijev újabb nehéz éjszakára készül.
Ma délelőtt közép-európai idő szerint 10 óra körül a tüntetők betörtek a Kárpátaljai Közigazgatási Hivatal épületébe.
Február 16-án kihirdették a 3. megyei jégkorongbajnokság eredményeit Ungváron.
End of content
End of content