A KMVSZ közleménye
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) elnökségének közleménye:
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) elnökségének közleménye:
Aggodalmának adott hangot a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója vasárnap amiatt, hogy a hírek szerint ultraradikális csoportok indultak Nyugat-Ukrajna több megyéjéből Kárpátaljára.
A katolikus egyházfő az apostoli palota ablakából szólt hívők ezreihez, akik az Úrangyala-imádság (Angelus) meghallgatására gyűltek össze a Szent Péter térre.
A kormányellenes tüntetők elfoglalták Kijevben az igazságügyi minisztérium egyik épületét – jelentette hétfőre virradóra az ukrán média.
Ötezer hrivnya összegű kenőpénz elfogadásakor érték tetten a megyei rendőrség munkatársai az Ukrán Bevételi és Jövedéki Minisztérium kárpátaljai osztályának egyik adóellenőrét. Az ügyben ügyészségi felügyelettel nyomozást indítottak.
Legutóbb írásunkat azon szempontok ismertetésénél hagytuk abba, melyek a termesztő oldaláról merülhetnek fel a megfelelő paradicsomfajta kiválasztásakor. A cikk második részében ismertetett két szempontot további hárommal egészíthetjük ki.
A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, amikor a világválság hatására munkahelyek sokasága szűnik meg, vidékünkön is egyre többen térnek vissza a háztáji gazdálkodáshoz, hogy a növénytermesztés, illetve állattenyésztés révén megspóroljanak – népi köznyelven szólva – egy kis „kopeket.”
Olvasóink kérdéseire Iljasovics Viktor ügyvéd, az Alibi Országos Ügyvédi Egyesület elnöke válaszol.
Megkezdődtek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek 2014. évi közgyűlései.
Betiltotta a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja és a kommunista párt működését területén két nyugat-ukrajnai megye, Ternopil és Ivano-Frankivszk.
End of content
End of content