Két megyében betiltották a kormányzó Régiók Pártját és a Kommunista Pártot

Betiltotta a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja és a kommunista párt működését területén két nyugat-ukrajnai megye, Ternopil és Ivano-Frankivszk.

Vasárnapi médiajelentések szerint a két egymással szomszédos megyében a hétvégén tartott rendkívüli megyei tanácsüléseken fogadták el a képviselők azon előterjesztést, amely szerint a kormánypárt, és az őket kívülről támogató kommunisták tevékenysége ellentmondásban van a nemzeti érdekekkel, valamint sérti az ukrán állampolgárok jogait és szabadságát. A megyékben a két párt tevékenységét és szimbólumait is betiltották.
Január 23-án a nyugati és közép-ukrajnai megyékben a hatalomváltásért tüntetők támadásokat kezdtek helyi adminisztrációs épületek ellen, amelyek közül többet megszálltak. Helyi jelenések szerint jelenleg a tüntetők kezén van a megyei adminisztráció Lvivben (Lembergben), Rivnében, Ternopilban, Ivano-Frankivszkban, Csernyivciben és Hmelnickijben. Zsitomirban és Poltavában is kísérletet tettek az ottani adminisztrációs épületek elfoglalására, sikertelenül. Vinnicában és Ungváron tömegdemonstrációkat tartottak az ottani adminisztrációs hivatalnál.
Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke előző este a kijevi tüntetők előtt kijelentette: megváltozott Janukovics elnök tárgyalási stílusa. Ez szerinte annak köszönhető, hogy megnyílt a „második front”, azaz a főváros után vidéken is sikeres akciókat hajtottak végre a hatalomváltást követelők.
A szombati tárgyalásokon Janukovics miniszterelnöki tisztséget ajánlott fel Arszenyij Jacenyuknak, az ellenzéki Haza (Batykivcsina) párt jelenlegi vezetőjének, és miniszterelnök-helyettesi posztot Vitalij Klicskónak, az Ütés (UDAR) elnökének. Az ellenzék egyelőre nem adott egyértelmű választ, de kijelentette, hogy készen áll kézbe veni az ország sorsát.
Forrás: MTI