Közel négyszáz foglya van a terroristáknak
Jelenleg 396 embert tartanak fogva a szakadárok, többek között három újságírót, hat politikust, egy bírót és egy ügyvédet.
Jelenleg 396 embert tartanak fogva a szakadárok, többek között három újságírót, hat politikust, egy bírót és egy ügyvédet.
Ha nevetéssel tudjuk kezdeni a napot, már nyert ügyünk van – vallja a 82 éves Maria Goretti Wagner CJ nővér, aki kiadta kedvenc vicceinek gyűjteményét. A könyvecske megvásárlásából befolyó bevétellel a rend ukrán misszióját támogatják – írja a Zenit hírügynökség.
A Lemberg melletti Hamalijivka település környékén a helyi lakosok lezárták a Kijev–Csap autóutat.
Simon Sarolta és Tomaschof Soma révén magyar siker született vegyespárosban a Svédországban zajló ifjúsági öttusa Európa-bajnokságon.
A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar ajkú hívei július 18-án 15. alkalommal indultak neki az emberpróbáló Illés-napi gyalogos zarándoklatnak, melynek célállomása Máriapócs kegytemploma volt.
A malajziai repülőgép-katasztrófa után az ukrajnai konfliktus nemzetközivé vált – jelentette be Jevhen Perelihin, Ukrajna római nagykövete.
A kutatók szerint az olvadó gleccserek és több csapadék miatt a Serling-tó vette át a vezetést.
„Mert az Istennél minden lehetséges.” (Márk 10,27)
Heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck megyében Dzerzsinszk és Horlivka városok térségében, Luhanszk megyében Szeverodonyecknél és Liszicsanszknál, valamint a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban – közölte hétfőn az oroszbarát szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet parancsnokságának sajtóosztálya.
A kormány 164 állami vállalatot adna magántulajdonba.
End of content
End of content