Ha táboroznak a cserkészek…
A Beregszászi 4. sz. Bendász István Cserkészcsapat idén Turjamezőn táborozott július 7–12. között.
A Beregszászi 4. sz. Bendász István Cserkészcsapat idén Turjamezőn táborozott július 7–12. között.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn utasította a fegyveres erőket, hogy szüntessék be az oroszbarát szakadárok ellen folytatott harci cselekményeket a malajziai utasszállító gép kelet-ukrajnai lezuhanásának helyszínén, negyven kilométeres sugarú körben.
2014 első felében összesen 118 kárpátaljai település végrehajtó hatóságának és önkormányzatának munkáját ellenőrizte az Állami Környezetvédelmi Felügyelőség.
Ukrajna hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a malajziai utasszállító repülőgéppel történtek kivizsgálásában, továbbá kész közreműködni a holttestek Amszterdamba szállításában – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő hétfőn Kijevben.
Szabó Ferenc jezsuita a Vatikáni Rádióban futó sorozatában a családdal foglalkozó októberi püspöki szinódusra készülve a személyesség–szerelem–házasság kérdéseit érinti a keresztény antropológia és teológia szemszögéből. A bevezető részt közöljük.
Kárpátalja a 7. helyet foglalja el az első féléves adatok alapján az ukrán agráriparban.
Július 17-én letették a leendő hulladékfeldolgozó üzem alapkövét a beregszászi járási Jánosiban – adta hírül a mukachevo.net.
Július 17-én sajtótájékoztatót tartottak Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, melynek során bemutatták a határ menti gazdasági integráció új tervezetét – adta hírül a mukachevo.net.
Július 16-án a kárpátaljai ügyészségen tárcaközi ülést tartottak a rendfenntartó és ellenőrző szervek vezetői az erdei erőforrások ésszerű felhasználására és reprodukciójára vonatkozó jogszabályok betartásáról – adta hírül a zaholovok.com.ua. – Törvényszegés miatt tíz kárpátaljai hivatalnokot büntettek meg.
Ecseki Nándor és Szudi Ádám aranyérmet nyert az olaszországi Riva del Gardában rendezett asztalitenisz utánpótlás Európa-bajnokság ifjúsági fiú páros számában.
End of content
End of content