Istenre emlékezve
Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon.
Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon.
Október 11-én a környezetvédelmi minisztérium és a megyei közigazgatási hivatal bizottságainak közös ülése keretében Oleg Proszkurjakov környezetvédelmi miniszter nyílt órát tart a 6. számú középiskolában Ungváron – jelentette a minisztérium sajtószolgálata.
2013. október 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fokozottan ellenőrzi a különböző termékek behozatali engedélyét.
A hét végén kétnapos hivatalos látogatáson Kárpátalján járt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki október 5-én délután munkácsi cserkészekkel közösen vett részt ’48-as magyar honvédsírok rendbehozatalában és megtisztításában. Ezt követően megkoszorúzta az első világháborús mártírok emlékművét.
Az MKB-MVM Veszprém különösebb megerőltetés nélkül 44–27-re legyőzte az ukrán Motor Zaporizzsját a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában, így továbbra is százszázalékos mutatóval vezeti az A-csoport küzdelmeit.
Október 7-én haladt át Kárpátalján Hídvégi-Üstös Pál navigációs specialista, extrémsportoló hazafelé tartva Közép-Ázsia Expedíciójának végén. Az extrémsportoló Kőrösmezőtől Tiszaújlakig kerékpáron haladt, ahol kísérőivel átlépték a magyar–ukrán határt, hogy megtegyék a 19 000 kilométeres út utolsó szakaszát a budapesti Hősök teréig.
Debrecenben bemutatták az első magyar menürendszerrel ellátott vércukormérő eszközt, amely a fejlesztők reményei szerint kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a betegek mindennapi kezelését.
A Beregszászi Magyar Gimnázium végzős diákjai szalagtűző ünnepségének a Beregszászi Városi Művelődési Ház adott otthont október 4-én. A tanárok, diákok, szülők, érdeklődők mellett Gyöngyös város polgármestere, a beregszászi magyar konzulátus képviselője és a történelmi magyar egyházak képviselői is jelen voltak. Horkay Zsuzsanna és Balázsi Borbála osztályfőnökök vezetésével vonult fel a színpadra a 46 végzős gimnazista,…
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszámolójában Ukrajna helyzetét elemezve rámutatott: „A világpolitikai helyzet most kialakít egy olyan szituációt, amely remélhetőleg lehetővé fogja tenni, hogy a magyar kormányzat számunkra létfontosságú, komoly ügyeket tudjon napirendre tűzni.”
A dél-ukrajnai Izmail város piacán minden ősszel megjelennek azok a roppant méretű gombák, amelyek a Duna-delta egyik szigetén teremnek.
End of content
End of content