Változtatások az ukrán adótörvényben
2014. január 1-től hatályba léptek az ukrán adótörvénynek az adófizetők nyilvántartásba vételére vonatkozó módosításai.
2014. január 1-től hatályba léptek az ukrán adótörvénynek az adófizetők nyilvántartásba vételére vonatkozó módosításai.
Elemzők szerint a Lada ukrán piaci helyzete épp összeroppanni készül. Ezt a helyzetet szeretné kihasználni a Bohdan ukrán autógyár a kínai JAC olcsó modelljeivel.
Karácsony második napján évadzáró összejövetelt tartottak a Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) elnöke által vezetett „kölyök” futballcsapat tagjai. A „focisulisok” értékelték az idei év eredményeit, és ennek tükrében készülnek majd fel a következő esztendő küzdelmeire.
A ma Kárpátaljának nevezett északkelet-magyarországi területre már a középkorban, a XII. századtól kezdődően is érkeztek német telepesek, méghozzá Szászországból.
Rájöttem, hogy az ember legtöbb problémája abból fakad, hogy nem tud kilépni önmagából.
Legalább hetven újságíró halt meg tavaly foglalkozása miatt – állapította meg közleményében az újságírók védelmére alakult nemzetközi bizottság (CPJ).
Az Atlético Madrid fél évre kölcsönvette José Sosát a Metaliszt Harkivtól.
Natalija Bidzilja, a Beregszászi Városi Tanács képviselője a Zaporizsja utcában élő lakosok kérelmével fordult a város vezetőségéhez.
Az Ukrán Miniszteri Kabinet jóváhagyta a Szlovákiával való megegyezést az Ukrajnában és a Szlovák Köztársaságban kiadott diplomák elismeréséről és egységesítéséről.
Szerkesztőm minap félig tréfásan jegyezte meg, hogy új évet írunk ugyan, de a témák, amelyekkel nap, mint nap foglalkozni vagyunk kénytelenek, a régiek maradtak.
End of content
End of content