Siratkózás, farsangi ijesztők, egyedülálló mesteremberek
Munkácstól, a járás központjától alig néhány kilométer távolságra, mégis igencsak „eldugva” helyezkedik el egy kis, magyarok lakta falu, Fornos.
Munkácstól, a járás központjától alig néhány kilométer távolságra, mégis igencsak „eldugva” helyezkedik el egy kis, magyarok lakta falu, Fornos.
„Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki.”
Hazánkban a méltatlanul mellőzött táplálékok közé tartoznak a csicsóka, vagy más néven édesburgonya felhasználásával készült ételek.
Ukrajna válaszúton Kelet és Nyugat között
Az ukrán ellenzék felhívására ismét több tízezren gyűltek össze vasárnap délben a kijevi Függetlenség terén, hogy előrehozott elnök- és parlamenti választásokat követeljenek, valamint kiálljanak az ország európai integrációja mellett.
Az izlandi partoknál áll ez a hatalmas szikla, amit Hvítserkurnak hívnak a helyiek, és ami megdöbbentően hasonlít egy gigantikus, legelésző triceratopsra.
Ferenc pápa bejelentette: 2015 az Istennek szentelt személyek éve lesz. Cristiana Dobner kármelita szerzetesnő ezzel kapcsolatos gondolatait a SIR nyomán adjuk közre.
Két agyi régió közötti kapcsolódási hiba okozhatja a diszlexiát egy tanulmány szerint, amely új megvilágításban vizsgálja a világ népességének 10 százalékát érintő, olvasási és nyelvértési nehézséggel járó részképességzavart.
Texasban megépült a világ legnagyobb mézeskalács házikója – írta a The Daily Telegraph pénteken.
A II. világháborúból vesztesen kikerült Magyarország – a világégést követően – elvileg kétféle úton haladhatott volna tovább: a polgári demokráciáén vagy a szovjet típusú kommunista diktatúráén.
End of content
End of content