Közel 370 millió hrivnyával gyarapodott Kárpátalja költségvetése
2014 májusában a kárpátaljaiak mintegy 78 millió 635 ezer hrivnya összegű személyi jövedelemadót fizettek be.
2014 májusában a kárpátaljaiak mintegy 78 millió 635 ezer hrivnya összegű személyi jövedelemadót fizettek be.
A Legfelsőbb Tanács moratóriumot fogadott el a devizahitel felvételéhez biztosítékot képező vagyon elkobzásával kapcsolatban.
A „terrorellenes erők” teljesen megtisztították a fegyveres szakadároktól a kelet-ukrajnai Luhanszk megye északi részét, valamint a Donyeck megyében lévő Krasznij Liman városát – közölte csütörtökön Szerhij Pasinszkij, az ukrán elnöki hivatal ügyvivő vezetője.
Utoljára szólt a csengő 2014. május 30-án a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola 23 dákjának. A tanintézmény udvarán tartott ballagási ünnepség a himnuszok eléneklésével kezdődött.
A gyermek a legszebb ajándék minden szülő számára, ám szerepe a jövő vonatkozásában is nagy: ő ugyanis annak záloga. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyei szervezete és Tiszacsomai Alapszervezete ennek szellemében szervezi meg éves rendszerességgel a Tiszacsomai Gyermeknapot: a napot, mely csak és kizárólag a gyermekekről szól.
Minden nemzeti kisebbség, így a kárpátaljai magyar nemzetrész fennmaradása, fejlődése szempontjából elemi szükség van arra, hogy legyen értelmisége – értelmiségünk –, legyen egy szellemi vezetőréteg, mely legyen pásztor, lámpás, iránytű az egész nemzetrész számára.
Magyarország Külügyminisztériuma a Sürgősségi és alapfokú betegellátás fejlesztése Kárpátalján és Ivano-Frankivszkban az ukrán válság sürgősségi-rehabilitációs szakaszának kezeléséreelnevezésű projekt keretén belül a közelmúltban 5 millió forinttal támogatta a Beregszászi járás egészségügyi intézményeinek, illetve az Ivano-Frankivszki Megyei Gyermekkórház gyógyszer- és eszköztárát.
Június 3-ai adatok szerint Kárpátalján 199 olyan személyt vettek nyilvántartásba, aki a Krím-félszigetről költözött át a megyébe: 150 civilt és 49 katonát – jelentette be Mihajlo Révész, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese.
A világon ismert fafajták fele veszélyben van az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kedden Rómában ismertetett jelentése szerint.
Június 6-án közép-európai idő szerint 8:30-tól 15 óráig a megyei tűzoltó és mentőszolgálat csapatai számára egyéni és csapatversenyt rendeznek az ungvári Avangard stadionban.
End of content
End of content