Ukrán–szlovák oktatási egyezmény
Szerhij Kvit ukrán oktatási miniszter kerekasztal-beszélgetésen vett részt Pozsonyban, melynek témája Ukrajna – Szlovákia. Ablak a tudományos Európába volt.
Szerhij Kvit ukrán oktatási miniszter kerekasztal-beszélgetésen vett részt Pozsonyban, melynek témája Ukrajna – Szlovákia. Ablak a tudományos Európába volt.
Magyarország készen áll az Ukrajnába irányuló gázszállításra, ennek technikai feltételei adottak – mondta Martonyi János külügyminiszter, amikor csütörtökön fogadta Danilo Lubkivszkij ukrán külügyminiszter-helyettest.
Tipikus tavaszi időjárás vár ránk pénteken, gomolyfelhőzettel, széllel, záporokkal.
Amikor félezer évvel ezelőtt, 1514. április 9-én Bakócz Tamás esztergomi érsek kihirdette a török elleni keresztes háború megindításáról szóló pápai bullát, még senki sem sejtette, hogy ez az intézkedés az események olyan láncolatához vezet, mely lángba borítja a Hunyadi Mátyás királyunk halála óta „betegeskedő”, süllyedő Magyarországot.
Mint arról korábban hírt adtunk, a Nagygejőci Református Egyházközség a 139 éves egykori református tanítói lakás és iskola részleges felújításával létrehozta gyülekezeti termét, és felújította a református templomot is. A munkálatokban anyagilag és kétkezi munkával részt vállaltak a hollandiai Kampen és Sommelsdijk települések református gyülekezetei, s ennek révén igazi testvérgyülekezeti kapcsolatok is kialakultak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, a szervezet alelnökei, Barta József és Gulácsy Géza, valamint a KMKSZ tiszteletbeli elnöke, Milován Sándor a hét elején találkozott és megbeszélést folytatott Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével, valamint Majnek Antallal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökével.
Büntetlenséget ígért Olekszandr Turcsinov házelnök, ideiglenes államfő a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadároknak csütörtökön, ha leteszik a fegyvert, és elhagyják az általuk megszállva tartott hivatali épületeket.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta Az ukrán bírósági rendszer iránti bizalom helyreállításáról című törvényt.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 200 millió eurós segélyt különítene el Ukrajna számára az utak javítása céljából.
End of content
End of content