Nyolc diák utazhat a Kárpát-medencei döntőre
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékén idén is megszervezték a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny kárpátaljai döntőjét.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékén idén is megszervezték a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny kárpátaljai döntőjét.
Fegyveresek újabb épületeket foglaltak el szombaton Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében.
A következő szezonban egy amerikai csapat is rajthoz állhat majd a Formula–1-es világbajnoki sorozatban.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta a felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot, mely számos változtatást irányoz elő.
Szankciókat jelentett be hat krími szakadár politikus és egy volt ukrán tisztségviselő, valamint az Oroszországhoz csatolt félszigeten működő Csernomornyeftyegaz gázvállalat ellen pénteken az amerikai pénzügyminisztérium.
Az ukrán Premjer Liga 24. fordulójában Kárpátalja egyetlen élvonalbeli labdarúgócsapata az FC Hoverla a Metalurg Donyecket látta vendégül.
Április 11-én délben az UEFA nyoni főhadiszállásán kisorsolták az európai kupák elődöntőinek párosításait.
Bizonyságtétel Isten munkájáról bennem…
Az ifjúságot elérni, megszólítani minden időben és területen kihívás. A feladat nem egyszerű: meg kell találni a közös hangot, el kell nyerni a fiatalok bizalmát, tiszteletét. Ha belegondolunk, ez egyáltalán nem könnyű.
Mint már korábban beszámoltunk róla, az idén is folytatódott a KMKSZ égisze alatt működő „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány Első lépés nagycsaládos szociális programja, melynek során az idén huszonkét gazda részesült támogatásban.
End of content
End of content