Halálra kínzott ukrán újságíró holttestére bukkantak
Egy elrabolt, majd halálra kínzott újságíró holttestére bukkantak a hétvégén a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében, írja az MTI.
Egy elrabolt, majd halálra kínzott újságíró holttestére bukkantak a hétvégén a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében, írja az MTI.
A digitális átállás elősegítése érdekében a KMKSZ javaslatára felmérésre került sor egy 1400-as mintán, illetve egy pályázati rendszer épült ki, amelynek keretében támogatást igényelhettek a már megvásárolt beltéri egység után.
„Kérem, árulja el, hogy köteles-e információt szolgáltatni egy egészségügyi intézmény betegéről a bíróság kérésére, illetve a páciens halála esetén az elhunytra vonatkozó egészségügyi dokumentumok másolatai kiadhatók-e a rokonoknak?”
„A Smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Első és Utolsó, aki halott vala és él: Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy)… Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” (Jel.2:8-10)
A beszkidi alagút tetőboltozatának közel 108 méteres szakaszát készítették el április 2-áig.
Sztepan Kubiv, az Ukrán Nemzeti Bank elnöke bejelentette, hogy nincs szükség a hrivnya támogatására a bankközi piacon.
A tanítványok otthagyták a családjukat és a biztos megélhetést, hogy kövessék őt. 300 dénárnyi illatos olaj mégis túl drága ár nekik a dicsőítésére halála előtt.
Nico Rosberg a tavalyi Bahreini Nagydíj után az ideit is az első rajthelyről kezdi, miután legyőzte az idei első két versenyen az élről rajtoló Lewis Hamiltont a szahíri kvalifikáción.
„Férjem hazafelé indult munkahelyéről, amikor a gyár udvarán megbotlott, leesett és eltörte a kezét. A vállalat vezetői azt mondják, hogy a baleset pillanatában nem végzett munkát, azaz szó sincs munkahelyi traumáról. Kérem, magyarázza el, mikor tekinthető egy sérülés munkabalesetnek, s mikor nem?”
Április 1-jén délután Mezőgecse temetőjéből, az 1944 őszén elhurcolt helyi magyar lakosoknak állított emlékműről eltulajdonították a magyar nemzeti zászlót – a jelzett napon ezzel az információval riasztották a község lakosai Mester Andrást, Mezőgecse polgármesterét.
End of content
End of content