Május 23-án lesz az érettségi ukrán nyelvből
Ukrajnában az érettségizők első vizsgája ukrán nyelvből lesz május 23-án, amely minden középiskolás számára kötelező.
Ukrajnában az érettségizők első vizsgája ukrán nyelvből lesz május 23-án, amely minden középiskolás számára kötelező.
Az egyetértés és béke memorandumát fogadta el május 20-án az ukrán parlament, melynek keretében a képviselőház egyeztetett az orosz nyelv és egyéb kisebbségi nyelvek státusát illetően.
Az Ukrán Külügyminisztérium információja szerint a szlovén kormány 100 ezer eurót különített el három ukrán diák számára, akik másoddiplomás képzésben vesznek részt – jelentették be az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium sajtótájékoztatóján.
Célegyenesbe ért az ukrajnai felsőoktatás megreformálását célzó új törvényjavaslat, mely a korszerűsítést célzó pozitív folyamatok mellett a kisebbségi jogokat is erősen megnyirbálhatja.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Gazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete május 12-e és 15-e között Európa hetet rendezett. Az ukrajnai Európa-napok ihlette esemény számos előadásból és közéleti személyekkel való találkozóból állt.
A Szuperligából toronymagasan kiemelkedő két együttes, a Kárpáti és a Halicsanka csapott össze Ungváron az ukrán női kézilabda-bajnokság második etapja zárásaként.
Orbán Viktor minapi nyilatkozatai a kárpátaljai magyarság jogairól és autonómiájáról igen komoly visszhangot váltottak ki Ukrajnában.
Mit jelent az, hogy „regionális vagy kisebbségi nyelv?
A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány 2013-ban ismét meghirdette a Magyar Fiatalokért Díjat, melynek különdíját, s az ezzel járó szimbolikus anyagi támogatást április 16-án adták át A korlátozott fizikai képességű személyek Beregszászi Sport és Egészségjavító Klubnak a kárpátaljai magyarság körében végzett áldozatos, közösségszervező és hátrányos helyzetű honfitársaik érdekében végzett munkájáért.
Május 15-én hozták nyilvánosságra az Universitas 21 rangsorát, amely különféle országok felsőoktatási rendszerét értékeli.
End of content
End of content