Nyelvi jogaink: regionális vagy kisebbségi nyelv

Mit jelent az, hogy „regionális vagy kisebbségi nyelv?


A parlament döntése alapján – a ratifikálásáról szóló törvénnyel – Ukrajna jogrendjének részévé vált a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája. Az Európa Tanács egyik legismertebb nemzetközi dokumentumának meghatározása szerint a „regionális vagy kisebbségi nyelvek” kifejezés alatt azon nyelvek értendők, „amelyeket valamely állam adott területén az állam olyan polgárai hagyományosan használnak, akik az állam fennmaradó népességénél számszerűen kisebb csoportot alkotnak, és amelyek különböznek ezen állam hivatalos nyelvétől/nyelveitől”. Nem tekinthetők azonban ilyen nyelveknek a bevándorlók nyelvei és a hivatalos nyelv(ek) nyelvjárásai.
Gyakorlatilag a fentivel azonos meghatározás található az állami nyelvpolitika alapjairól szóló hazai törvényben is, mely szerint a regionális vagy kisebbségi nyelv „az a nyelv, amelyet hagyományosan használnak az állam egy bizonyos területén az adott állam polgárai, akik olyan csoportot alkotnak, amely szám szerint kisebb, mint az adott állam többi lakossága, és/vagy különbözik az adott állam hivatalos nyelvétől (nyelveitől)”.
Mivel a magyar nyelv hagyományosan, több évszázada használatos Kárpátalja jelentős részén; ez a nyelv különbözik az államnyelvtől; Kárpátalján a magyar anyanyelvűek (nemzetiségüktől függetlenül) állampolgárai Ukrajnának, akik nem bevándorló, hanem őshonos kisebbségi közösséget alkotnak, a jogszabályok értelmében Ukrajnában a magyar nyelvre alkalmazható a „regionális vagy kisebbségi nyelv” fogalom.

Forrás: Nyelvi jogaink és lehetőségeink (Beregszászi Anikó, Csernicskó István, Ferenc Viktória)

http://www.kmf.uz.ua/hun114/images/konyvek/Nyelvi_jogaink_es_lehetosegeink2014.pdf

http://ittmagyarulis.eu/wp-content/uploads/2014/05/Nyelvi_jogaink_es_lehetosegeink2014.pdf