EP: Oroszország azonnal vonja vissza csapatait!
Oroszországnak azonnal vissza kell vonnia csapatait Ukrajna területéről – mondta ki csütörtöki határozatában az Európai Parlament (EP).
Oroszországnak azonnal vissza kell vonnia csapatait Ukrajna területéről – mondta ki csütörtöki határozatában az Európai Parlament (EP).
A tél közeledtével tavaly decemberben a Beregszászi Bentlakásos Középiskola egy új gázkazánt szeretett volna vásárolni, mivel a régivel a kollégium hálótermeit csak nehezen tudta fűteni. Az ehhez szükséges pénz előteremtését tűzte ki céljául a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, amely minden év adventjén jótékonysági koncertet szervez egy-egy nemes ügyet támogatva ezzel.
A korábbi ellenzék képviselői még alig ültek át a többségi széksorokba a kijevi Legfelsőbb Tanács üléstermében idén februárban, az új hatalom első döntéseinek egyike máris a 2012. augusztus 10-én életbe lépett nyelvtörvény hatályon kívül helyezése volt.
Ha az uniós szankciók harmadik fázisa életbe lép Oroszországgal szemben, annak komoly következményei lennének, „hosszú gazdasági háborúra” lehetne számítani – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön, az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülésén.
Az Ukrán Nemzeti Gárda nevű fegyveres alakulat létrehozásáról szóló törvényt fogadott el csütörtökön az ukrán parlament – jelentette az UNIAN hírügynökség.
Március 10-én 13:45 körül tűz keletkezett a csapi szeméttelepen. A tűzoltók 14:55-re érkeztek a helyszínre és 16:00-ra sikerült visszaszorítaniuk a tüzet.
Szakképzés határok nélkül címmel tartottak szakmai konferenciát Hajdúszoboszlón.
Engedély nélküli szemétlerakót létesítettek Munkács központjában.
Oroszország engedélyezte Ukrajnának, hogy megfigyelő repülést hajtson végre légterében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Nyitott Égbolt Szerződése alapján – hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán média Anatolij Antonov orosz védelmi miniszterhelyettesre hivatkozva.
Magyarország számára rendkívül fontos, hogy olyan új nyelvtörvény szülessen Ukrajnában, amely kielégíti a kisebbségek igényeit, megfelel a nemzetközi szabályoknak, valamint az országon belüli megbékélést szolgálja – hangsúlyozta Bayer Mihály, Magyarország kijevi nagykövete szerdán azon a megbeszélésen, amelyet Ruszlan Kosulinszkij Szabadság (Szvoboda) párti parlamenti alelnökkel, a jogszabály kidolgozásával megbízott munkabizottság vezetőjével folytatott.
End of content
End of content