Tehetségtávlatok
TEHETSÉGTÁVLATOK – Új kihívások az egyetemi tehetséggondozásban címmel 2014. május 6-án nemzetközi konferenciát szervezett a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Tehetséggondozási Csoportja.
TEHETSÉGTÁVLATOK – Új kihívások az egyetemi tehetséggondozásban címmel 2014. május 6-án nemzetközi konferenciát szervezett a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Tehetséggondozási Csoportja.
Rendhagyó cikket közölt hétfőn a mukachevo.net portál. Az Euronews igyekszik bizonyítani, hogy Orbán követeli Kárpátalja autonómiáját című írás Oroszország Ukrajna ellen folytatott információs háborújáról hivatott lerántani a leplet.
„A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Ezzel a Hemingway idézettel kezdte ünnepi beszédét 2014. május 9-én Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, az alapítvány által szervezett kétnapos beregszászi Zupkó József kézilabda emléktornán.
A beregszászi Szőlőhegy utcában található szaunában tűzeset történt.
Kelet-Ukrajnában addig folytatódik a katonai művelet, amíg a „terroristák terrorizálják” a helyi lakosságot – jelentette ki hétfőn Arszen Avakov belügyminiszter.
Sokan a május 25-i elnökválasztástól várják a megoldást, azt remélik, egy, a nép által megválasztott elnök valamennyire egyesítheti a keleten és nyugaton élő embereket, és bíznak az új alkotmányban is, amely sokkal nagyobb önrendelkezést ígér az egyes régióknak – számolt be a 180 percben az MTVA tudósítója.
Pongrác (május 12.), Szervác (május 13.) és Bonifác (május 14.), vagyis a fagyosszentek a kertek rémei, hiszen olyan hírben állnak, hogy a lassan és fokozatosan melegedő, csaknem nyári idő után újra visszahozzák pár napra a hajnali fagyokat, ami egyetlen tavaszi növénynek sem kedvez.
„És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál.” Máté 5,47
Közös korrupcióellenes programot indított hétfőn az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az ukrán kormánnyal.
Átképzik az ukrán nyelv- és irodalom szakos tanárokat a Krím félszigeten – jelentette az Interfax orosz hírügynökség hétfőn.
End of content
End of content