Tetszem?
Ha embereknek akarnék tetszeni, Isten szolgája nem lennék – mondja Pál apostol. Hosszú út vezetett ide, eddig a kijelentésig.
A Nemzetközi Valutaalap szerint Ukrajna jelenlegi gazdasági helyzete nem ad okot a kétségbeesésre – jelentette be az IMF elnöke, Christine Lagarde Varsóban.
Az ENSZ BT-nek az ukrajnai helyzettel kapcsolatos, a politikai rendezést sürgető felhívása a jelek szerint süket fülekre talált.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton a parlament felsőházának jóváhagyását kérte ahhoz, hogy fegyveres erőt alkalmazhasson Ukrajnában.
Az új ukrán kormány nem fogja eltörölni a nyugdíjreformot – jelentette be a február 27-ei kormányülésen Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök.
Díjazták a Soós Kálmán ösztöndíjprogramban részt vevő tanárokat és diákokat.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, megalakult Ukrajna új kormánya, amelynek számtalan népszerűtlen intézkedést kell végrehajtania az ország széthullásának megakadályozása érdekében.
A rákot percek alatt kimutató papír alapú tesztet fejlesztettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, akik egereken sikerrel próbálták ki az új eljárást.
2013 végére Ukrajna külső tartozása elérte a 140 milliárd dollárt.
Ismét a G4S Honvéd színeiben versenyez Csipes Tamara világ- és Európa-bajnok kajakos.
End of content
End of content