Magyar-ukrán miniszterelnöki találkozó Budapesten
Magyarország azt kéri Ukrajnától, gyorsítsa fel a nyelvtörvény végrehajtását – mondta el Orbán Viktor magyar államfő Mikola Azarov ukrán miniszterelnökkel folytatott budapesti tárgyalását követően.
Magyarország azt kéri Ukrajnától, gyorsítsa fel a nyelvtörvény végrehajtását – mondta el Orbán Viktor magyar államfő Mikola Azarov ukrán miniszterelnökkel folytatott budapesti tárgyalását követően.
Jn 20,1-16. 1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
A ciprusi mentőcsomag összeállításakor a ciprusi bankok orosz betéteseire figyeltek leginkább, pedig a program sokkal nagyobb pénzügyi kockázatot jelenthet Ukrajnának – vélték csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Vajon mi történik a kárpátaljaiakkal? A várt világvége nem következett be, a térségben mégsem rögzítettek soha ilyen öngyilkossági hullámot, mint a mostani. Naponta 3-5 öngyilkosságról szóló bejelentés érkezik az illetékes szervekhez vidékünk különböző szegleteiből.
A Gazprom elnöke csalást sejt a mögött, ahogyan Ukrajna a földgázhoz jutását szervezi Európából – Alekszej Miller erről szóló nyilatkozatát a Rosszija 1 televízió szombati magazinműsora sugározta.
Szerkezeti felépítését tekintve az ukrán görögkatolikus egyház lépésről lépésre a pátriárkai berendezkedés felé hajlik (jelenleg nagyérsekség szintjén áll).
Március 29-én Ungváron megkezdődött az ukrán ifjúsági gyalogos túrabajnokság második megyei szakasza. A bajnokságot a megyeközpont szakmai egyesületei és más, iskolán kívüli tájékozódási természetjárással foglalkozó intézmények között rendezték.
Aranytojások nem csak a mesében léteznek! Kíváncsiak vagytok a világ legdrágább tojásaira? A magyar változat például a Hunor és Magor monda elemeit ábrázolja.
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében – egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.
A témát Szabó Tibor forgolányi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója foglalja össze olvasóinknak.
End of content
End of content