Vasárnapi üzenet: „Hozsánna a Dávid Fiának! …”
„Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.”Máté 21,1-9
„Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.”Máté 21,1-9
Akarod-e kedvesem, fényesen ünnepelni az ünnepnapot, és találkozni a szenvedésre jövő Krisztussal, és Hozzá ragaszkodni?
A magyar step aerobik és sportaerobik csoport is részt vehet a július 25-én kezdődő kolumbiai Világjátékokon.
Ukrajna teljes külső államadóssága a tavalyi év utolsó negyedében 2 százalékkal, azaz 2,6 milliárd dollárral növekedett, elérve így a 135,05 milliárd dollárt, ami a bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem 77 százalékát teszi ki – közölte pénteken az ukrán jegybank.
Március 21-én a Kárpátaljai Megyei Tanács ülésén a képviselők elfogadták a halgazdaság fejlesztéséről szóló hároméves megyei programot, amelynek értelmében 2016-ig 1000 tonnára növelnék a haltermelést.
A nyugdíjasok, veteránok, rokkantnyugdíjasok helyzetével foglalkozó bizottság azt javasolja a Legfelsőbb Tanácsnak, hogy fogadják el a Különleges érdemekért járó nyugdíjról szóló jogszabály 1. cikkelyének a módosítását az öt vagy több gyermeket felnevelő szülők kedvezőbb nyugdíjlehetőségének érdekében.
A hosszú téli szünet után ismét pályára léptek a nemzeti csapatok a 2014-es VB selejtezőin.
A Bolognai egyezmény nyomán létrejött egységes európai felsőoktatási térben az oktatói és hallgatói mobilitás központi szerepet játszik. Az a felsőoktatási intézmény, amely nem lát vendégül nemzetközi mércével mérten is neves szakembereket, illetve melynek tanárait nem kérik fel vendégelőadások megtartására más egyetemek, az menthetetlenül provincializálódik, lemarad a kutatás és az oktatás terén, nem válik szerves részévé…
A költségvetési törvény értelmében a 2O12-es büdzsébe a Legfelsőbb Tanács tevékenységének finanszírozására 784 millió 922,5 ezer hrivnyát különítettek el – ismertette a számadási beszámolót Andrij Pisnij, a Batykivscsina párt képviselője.
Régészekkel nem érdemes a globális felmelegedés drámai következményeiről beszélgetni, mert ők éppenséggel sokat profitálnak a jégtakaró olvadásából. Norvégiában például egy 1700 éves ronda barna póló került elő az egyik olvadozó gleccsernél.
End of content
End of content