A Kárpát-medencei magyar református középiskolák XVIII. találkozójának zárónyilatkozata
Történelmi örökségünk arra indít bennünket, hogy intézményrendszerünk erősítse belső összetartozását – áll többek közt a nyilatkozatban.
Történelmi örökségünk arra indít bennünket, hogy intézményrendszerünk erősítse belső összetartozását – áll többek közt a nyilatkozatban.
Több mint egy éve dolgozik egy erdélyi és magyarországi történészekből álló csoport Székelyföld történetének háromkötetesre tervezett kiadásán.
Mancsról, a világhírű magyar mentőkutyáról készíti Pejó Róbert új filmjét, amelynek a forgatása a napokban kezdődött el Budapesten.
A NATO azt javasolta Ukrajnának, hogy semmisítse meg régi T-64-es szovjet tankjait. Július végén Kijevbe érkezik egy NATO delegáció ennek a kérdésnek megtárgyalása céljából.
A Sauber Forma-1-es csapata hétfőn délelőtt hivatalos közleményben jelentette be, hogy biztosította hosszú távú jövőjét a királykategóriában – a gárdát három orosz vállalat mentette meg.
Kétgólos győzelemmel kezdte a 2013–14-es élvonalbeli ukrán labdarúgó-bajnokságot a bajnoki címvédő Sahtar Doneck.
Egy új tanulmány szerint a Föld forgása 5,9 évente enyhén felgyorsul, majd megint lelassul. A kutatók ezt a mágneses mezőben történt változások alapján állapították meg.
Halálos balesetet szenvedett egy amerikai motoros vasárnap egy gyorsasági rekord megdöntésére tett kísérlete közben.
Ferenc pápa a Castel Gandolfo-i pápai rezidencián mondta el a vasárnapi Úrangyala-imádságot (Angelus), ahol a lengyel-ukrán megbékélést szorgalmazta a volhíniai mészárlás 70. évfordulóján.
A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid zsoltára.
End of content
End of content