12-en jelentkeznek egy megüresedett állásra
Ukrajnában egy megüresedett állásra 6-12 személy jelentkezik – közölte az ukrán állami foglalkoztatási központ.
Ukrajnában egy megüresedett állásra 6-12 személy jelentkezik – közölte az ukrán állami foglalkoztatási központ.
A frontérzékenyeknek vasárnap sem kell nehéz naptól tartaniuk, ugyanis nem érkezik front a térségünkbe. A nagy napi hőingás azonban keringési és szívproblémákat okozhat, és a tartósan élénk szél is megviselheti kissé a szervezetünket.
Kárpátalján az „élet iskolájában” tanulók napi étrendje fehérjében gazdag lesz, mivel a gyerekek ezentúl friss házi tojást és tyúkhúst fogyaszthatnak.
Július 2-án a Kárpátaljai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomás adott otthont „A kalászosok betakarítása a Kárpátaljai megyében a 2013. évben” c. megyei értekezlet-szemináriumnak.
Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;
Olvasztó Imre egy fára akasztotta fel magát Fót es Csomád között.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében 2002 óta minden évben megrendezésre kerül a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia azzal a céllal, hogy a magyar nyelven tanító tanárokat modern posztgraduális képzésben részesítse, így erősítve megyénk magyar nyelvű közoktatását.
„Bármely szociális szempontból viszonylag egészséges társadalomban találunk körülbelül 10 százaléknyi kalandort, akik nem számolnak a valósággal, és ugyanennyi megátalkodott vészmadarat.
A parlament üléstermében verekedett össze kis híján a nacionalista Oleg Tyahnyibok és Vitalij Klicsko Ungvár alapításának dátumán vitatkozva.
Kaukázusi törpegébek (Knipowitschia caucasica) másfél centiméteres példányai úsznak egy akváriumban a Tisza-tavi ökocentrumban, Poroszlón.
End of content
End of content