A Real az MU-val, a Sahtar a Dortmunddal nem bírt otthon
Mindkét meccsen remek focit láthatott a publikum.
Mindkét meccsen remek focit láthatott a publikum.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán hétfőn megkezdődött az Európai politikai műhely elnevezésű projekt negyedik szakasza a Politikai Tudományok Intézete szervezésében.
Barack Obama, az USA elnöke aligha találkozik a közeljövőben Ukrajna elnökével, Viktor Janukoviccsal – mondta egy interjú során Steven Karl Pifer, Ukrajna egykori amerikai nagykövete. Pifer volt az egyik a korábbi ukrajnai nagyövetek közül, akik arra kérték John Kerry szenátort, hogy ne találkozzon Janukoviccsal.
Állami támogatásból 60 millió hrivnyát szánnak óvodai, iskolai és kórházi gyermekétkeztetésre Kárpátalján, ezenkívül a rászoruló családok gyermekei is részesülnek ingyenes ebédben.
10 MW és 20 MW teljesítményű naperőművek építését tervezik az ungvári járási Irljava és Téglás mellett – jelentették be a megyei közigazgatási hivatal vám- és adóügyi, valamint beruházásfejlesztési kérdésekkel foglalkozó ülésén.
A megyei közigazgatási hivatal február 12-i, az állami beruházás helyzetéről tartott ülésén szó esett arról, hogy amennyiben a külföldi befektetőket munkájuk során kellemetlenségek érnék, a megoldásért személyesen a megyei kormányzóhoz fordulhatnak.
A folyók vízszintjének múlt heti jelentős emelkedése újra előtérbe helyezte a hulladékkezelés kérdését. Az illetékes szervek állítólag már évek óta eredménytelenül harcolnak a probléma megoldása érdekében.
Egy, a Facebook közösségi hálón indított szavazáson arra keresik a választ, vajon melyek az uzsoki völgy (uzsanszka dolina) legismertebb helyei.
Különös dolog történt a csernobili atomerőmű lezárt blokkjában.
End of content
End of content