Itt a gondolattal irányított helikopter
Amerikai kutatók olyan játékhelikoptert mutattak be, amelyet agyhullámokkal lehet irányítani.
Amerikai kutatók olyan játékhelikoptert mutattak be, amelyet agyhullámokkal lehet irányítani.
Újdonság a vasútnál.
Túl elöl járunk a tudományos felfedezésekben, ezért nem támogatják a magyar fejlesztéseket – vélekedik az a református presbiter, aki az egyik nemzetközi hírű hazai egyetem beszédtechnológiai kutatásait koordinálja.
November 27-én, kedden Mihajlo Ljasko, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal helyettese és Braun Béla, a járási tanács alelnöke Somba látogattak.
A parlamenti választások után megyénkben előállt politikai helyzetet boncolgatja a zakarpattya.net.ua portálon megjelent írásában Viktor Pascsenko ungvári politológus.
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő portréját függesztették ki az ukrajnai Harkiv városának hatóságai az önkormányzat homlokzatára válaszul arra, hogy egy római múzeum falán Julija Timosenko bebörtönzött ukrán ellenzéki vezető képmása jelent meg.
Az ukrán mezőgazdasági minisztérium továbbra is engedélyezi a búza kivitelét annak ellenére, hogy korábban kilátásba helyezte annak felfüggesztését arra az esetre, ha az export eléri az 5,5 millió tonnát.
Fokozatosan nő azoknak a gyógyszereknek a száma, amelyek grépfrúttal együtt fogyasztva akár súlyos mellékhatásokat is okozhatnak. Bár a citrusfélék és a gyógyszerek kölcsönhatása már régóta ismert, sokszor még a szakemberek sincsenek tisztában a lehetséges következményekkel.
Az utóbbi évek alatt négyszeresére nőtt a szürke ragadozók száma.
Őskori baktériumkolóniákat találtak az antarktiszi Vida-tó húsz méter vastagságú jege alatt amerikai kutatók, akik felfedezésüket az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia lapjának (PNAS) legújabb számában ismertetik.Az öt kilométer hosszú Vida-tó az antarktiszi McMurdo-szárazvölgyek „jéglencse-tavainak” a legnagyobbika. A vastag jég alatt folyékony vízréteg rejtőzik, amely rendkívül magas sótartalma miatt mínusz 13,5 Celsius fokon sem fagy meg –…
End of content
End of content