Ukrajna továbbra is engedélyezi a búza exportját

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium továbbra is engedélyezi a búza kivitelét annak ellenére, hogy korábban kilátásba helyezte annak felfüggesztését arra az esetre, ha az export eléri az 5,5 millió tonnát.
A minisztérium szerdán azt közölte, hogy Ukrajna már 5,5 millió tonna búzárt exportált, ennek ellenére folytatódhat a termény kivitele. Iván Biszjuk, mezőgazdasági első miniszterhelyettes szerdán azt mondta: „folytatódhat a búza kivitele, ha szükség van az export felfüggesztésére, azt időben jelzi a minisztérium”.

Ukrajnában a kedvezőtlen időjárás miatt az idén 15 millió tonna búzát takarítottak be, ami harmadával kevesebb a tavalyinál. Ukrajna októberben jelezte, hogy korlátozza, vagy teljesen megtiltja a búzaexportot, ha a kivitel miatt nőne a hazai búza és ezzel együtt a kenyér ára. Ukrajna a világ kilencedik legnagyobb búzaexportőre, hazai fogyasztása évi 12 millió tonna.
Forrás: MTI/figyelo.hu