Ne várja meg, míg szomjas lesz
„Az teszi széppé a sivatagot – mondta a kis herceg -, hogy valahol egy kutat rejt…” – Antoine de Saint-Exupéry sorait az elmúlt napokban könnyen át tudtuk érezni, hiszen hazánkban is eluralkodott a hőség.
„Az teszi széppé a sivatagot – mondta a kis herceg -, hogy valahol egy kutat rejt…” – Antoine de Saint-Exupéry sorait az elmúlt napokban könnyen át tudtuk érezni, hiszen hazánkban is eluralkodott a hőség.
Kijev nem tűri a szeparatizmust.
Megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályában nem rendeztek fordulót az elmúlt hétvégén, csak az alsó osztály csapatainak küzdelmeit nézhették meg a nyári melegben kilátogató szurkolók.
Miközben Magyarországon az egész agrárkormányzat a magyar dinnyetermés helyzetbehozásán dolgozik, hogy kiszorítsa a piacról az import gyümölcsöt, addig a mediterrán térség termése után immár a romániai és ukrajnai dinnye is a magyar piacot ostromolja.
A fiatal nők azért rajonganak a napbarnított bőrért, mert szépnek tartják, megnő tőle az önbizalmuk, és úgy gondolják, ha már van egy kis színük, védve vannak a káros sugarak ellen. Az előnyök azonban nem tartanak sokáig.
Ki ne emlékezne a volt kommunista korszak egyik jellegzetes „epizódjára”: az ócskavasgyűjtésre. Egykor a Szovjetunió szinte mindegyik iskolájának osztályai egymással versengve igyekeztek minél több vashulladékot összegyűjteni, hiszen a kimagasló eredményért osztályfőnöki és igazgatói dicséret, valamint a tanév végén oklevél is járt, sőt olykor jutalomkirándulás.
Július 13-án rendezték a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörét. A sorozatban érdekelt egyetlen magyar csapat a Videotton, a szomszédos Ausztriában lépett pályára a Sturm Graz ellen.
A kettős állampolgársággal rendelkező ukránokat nyilvántartó állami regiszter létrehozását javasolja a nacionalista Ukrán Néppárt (UNP) kárpátaljai szervezete – adta hírül csütörtökön az ungvári zakarpattya.net.ua hírportál.
Miután az ukrán parlament elfogadta, az államfő pedig aláírta azt a törvényt, melynek értelmében Ukrajnában eltörlik a magánszemélyek által üzemeltetett, haszonszerzés céljára nem használt személygépkocsik kötelező műszaki vizsgáját, az ukrán társadalomban és a sajtóban azt latolgatják, vajon milyen következményei lesznek a műszaki vizsga eltörlésének, ki fog ebből hasznot húzni.
A július 5-ei Szuperkupa döntőjével elrajtolt Ukrajnában a 2011/2012-es labdarúgóidény. A szezon első összecsapására Poltavában került sor a Dinamo Kijev és Sahtar Donyeck részvételével.
End of content
End of content