Növesszünk vesét!
Emberi vesét hoztak létre őssejtekből brit tudósok, az áttörés eredményeként a transzplantációra váró betegek majdan saját szerveiket „növeszthetik”.
Emberi vesét hoztak létre őssejtekből brit tudósok, az áttörés eredményeként a transzplantációra váró betegek majdan saját szerveiket „növeszthetik”.
A hírt Viktor Pohorelov polgármester jelentette be.
Amint arról beszámoltunk, drágul az ungvári belvárosi közlekedés gerincét alkotó iránytaxik, azaz „marsrutkák” viteldíja.
Január 22-én hajnali 4 óra körül riasztották az illetékes tűzoltóságot, hogy kigyulladt az Ungvári járás Pidhorb (Hegyfark) községi óvodája.
Fennállása óta még soha annyi gyerek nem született az Ungvári Városi Perinatális Központban, mint 2012-ben.
Továbbra sem kell felmutatnunk a személyi igazolványunkat vonatjegyvásárláskor, ugyanis mégsem lépett érvénybe január elsejétől Borisz Kolesznikov volt infrastrukturális miniszter korábbi bejelentése, miszerint vonatjegyet csak igazolvány felmutatásával lehet majd venni.
A kárpátaljai főügyészség vizsgálja a fizikailag és pszichikailag korlátozott képességű gyermekek jogainak a betartását az állami szervek és az önkormányzatok részéről, valamint az egészségügyi intézményekben és a gyermekotthonokban.
Szalézi Ferenc-Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében, a salesi kastélyban. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez abban az országban, amely nagyrészt elfogadta a kálvinizmust. A számos gyermek között Ferenc volt a legidősebb: kilenc testvére következett még utána. Első tanítója és nevelője a kastély káplánja, Jean Déage volt, aki…
Látható kétnyelvűség: nyelvpolitika képekben címmel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete 2012 novemberében különleges poszterkiállítást szervezett, mely a kisebbség és az uralkodó nemzet nyelvi kapcsolatát hivatott bemutatni.
Január 22-én a kárpátaljai főügyészség koordinációs ülésén értékelték a szervezett bűnözés és a szerencsejáték elleni küzdelem állását.
End of content
End of content