Kárpátalja

Vigyázzunk a borunkra!

Tavasszal nemcsak a szőlőben akad dolgunk, hanem a pincében is. A bor gondozásával kapcsolatos aktuális teendőkről Jakab Sándor beregszászi szőlészt és borászt kérdeztük.

Putyin vámuniót akar

Április 12-én egynapos látogatást tett Kijevben Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, ahol találkozott Viktor Janukovics államfővel, s fogadta őt ukrán kollégája, Mikola Azarov miniszterelnök is. A tárgyalásokon szóba került többek között a két ország együttműködésének elmélyítése az energetika, az űrkutatás és a repülőgépgyártás terén, azonban a központi témának az orosz kormányfő látogatása kapcsán mégiscsak a gáz…

Történetek a 65. Ludwig gyalogezredből

Újabb három mulatságos – egyben tanulságos – történettel lepett meg bennünket Hrabár Tamás görög katolikus atya. Az esetek az egykori osztrák–magyar hadsereg egyik egységében történtek, melynek soraiban szolgált mesélőnk édesapja, Hrabár Gyula.

Újabb támadás a magyar nyelvű oktatás ellen

  A kijevi oktatási minisztérium – a tárca 2011. február 16-ai 141. sz. rendeletére hivatkozva – 2011. március 4-ei dátummal és №1/9-151. regisztrációs számmal levelet küldött a regionális oktatási hatóságoknak arról, hogy az iskolások általános tudásszintjének felmérése érdekében az 5–8. osztályokban összesítő dolgozatokat kell íratni ukrán nyelvből, matematikából, Ukrajna történetéből, idegen nyelvből, valamint az orosz…

Keresztút Korláthelmecen

Az ungvári járási Korláthelmecen április 17-én, virágvasárnap immár nyolcadik alkalommal tartották meg a Krisztus szenvedésének történetét felidéző keresztutat és szabadtéri szentmisét. Az alkalomra az Ungvári járás számos településéről, valamint Munkácsról, Beregszászból, Bakosból, Mezőkaszonyból, Benéből is érkeztek hívek: összesen több mint nyolcszázan gyűltek itt össze, hogy Jézus Krisztus megfeszítéséről és kereszthaláláról elmélkedjenek.

Locsoló versek

A húsvéti locsolkodás világi szokás. Régebben húsvét hétfőn faluhelyen a kútból húzott vízzel locsolták meg a lányokat, vagy nemes egyszerűséggel egy patakba vetették. A fiúk ezután tojást és szalonnát, vagy festett tojást kaptak, ez utóbbival a lány még az érzelmeit is ki tudta fejezni. Ma a fiúk illatos vízzel locsolnak. A műveletet mondókával kísérik. A…

Az ultimátum

Putyin ultimátumot intézett Ukrajnához: csatlakozzon az orosz vámszövetséghez vagy megnézheti magát. Gondolkodási idő kb. két hónap. Ezzel megvan a közeli jövő ukrán politikájának a központi témája. Országunkat, amely történelme során a nyugati hitelekre és a viszonylag olcsó orosz energiahordozókra alapozta működését, úgy tűnik, sarokba szorítják.

Kezdeményezés Beregszász buszmegállóinak helyreállítására

Nagyon sok turista busszal fedezi fel Kárpátalja különböző tájait, s buszon érkezik Beregszászba is. A buszmegállók ezért a városok szimbolikus kapuinak számítanak. Az ideérkezők első benyomása a városról sokszor az ott eltöltött várakozási idő alatt alakul ki. Beregszász buszmegállói azonban szomorú látványt nyújtanak – ütöttkopottak, hirdetésekkel teleragasztottak, piszkosak. A legrosszabb az, hogy a buszmegállók jogilag…

End of content

End of content