Kárpátalja

  • Vizsgálják az aszpirin rákvédő hatását

    A naponta szedett aszpirin csökkenti a rákos halálozás kockázatát, de az előny kisebb lehet a korábban feltételezettnél, ezért további vizsgálatok szükségesek – állítják amerikai kutatók, akik több mint 100 ezer ember bő egy évtizednyi adatait elemezték tanulmányukban.

  • Kialudt a láng

    Az Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXX. nyári olimpia Londonban.

  • A Kárpátalja Szövetség balatonföldvári fóruma

    A Kárpátaljai Szövetség kárpátaljai együttműködő partnereivel – a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete, a Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a – NEA pályázati támogatással, Együttműködési Fórum és hagyományos találkozó szervezését tervezi 2012. szeptember 7–8–9-én Balatonföldváron a kárpátaljaiak és az áttelepültek, illetve a Magyarországon tanuló vagy dolgozó kárpátaljaiak részvételével.

  • A dicsőség lépcsőfokai

    A rekkenő hőségben nemcsak a hűsítő vízbe kortyoltunk bele, hanem a dicsőségvágy keserédes poharába is. Itáliai zarándokutunk római és vatikáni állomásain a látható és láthatatlan fényességet kerestük.

  • Bűnbakképzés egykor és most

    A bűnbakképzés mechanizmusát, mozgatórugóit vizsgálja magyar és európai történelmi példákon keresztül a Bűnbakok az európai és a magyar történelemben című négynapos történészkonferencia, amely pénteken kezdődik Zánkán.

  • A nyomortól a világhírnévig

    Valószínűleg a ma Kárpátaljának nevezett területen született legjelentősebb személyiség volt, aki éppúgy megtapasztalta a hihetetlen nyomort, mint a paloták fényűző életét, s aki egy gondviselésszerű találkozás nélkül talán egész életét egyszerű asztalosként élte volna le.

  • Magyar szórvány – két víz között

    Autóbuszunk keletnek tart a Máramarosi-medencében, az Ungvár–Rahó főútvonalon. Északon a Kraszna-havas déli nyúlványai zárják le a látóhatárt, míg jobb kéz felől, a Tisza túlpartjáról – már „román”, vagyis erdélyi területről – az Avas-hegység csúcsai integetnek felénk. Técsőt elhagyva, tíz kilométerre a járási központtól azután áthaladunk egy hordalékszigetekben bővelkedő medrű kis folyó, a Tiszába siető Tarac…

End of content

End of content