Beregszász: emberáldozatot követelt a tűz
Augusztus 11-én reggel Beregszászban, a Kutuzov utcában egy helyi nyugdíjas asszony konyhájában keletkezett tűz.
Augusztus 11-én reggel Beregszászban, a Kutuzov utcában egy helyi nyugdíjas asszony konyhájában keletkezett tűz.
Több mint másfélezer hektáron tombol az erdőtűz a dél-ukrajnai Herszon megyében. A lakosság egyelőre nincs veszélyben.
Lengyelország visszahívta az ukrajnai Luckban működő főkonzulátusának összes diplomatáját – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Varsóban a lengyel külügyminisztérium egyik képviselője.
Kárpátaljáról, a Vereckei-hágótól indul 2012-ben a Határon Túra elnevezésű kerékpáros túra, melynek tagjai hét nap alatt bicikliznek a Kárpátoktól Budapestig, ahová augusztus 20-án érkeznek meg.
Interjú Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszonnyal
Nyilván több kortársam tanulta az iskolában a szocreál költészet ama „remekművét”, melyben az a két verssor is szerepelt, melyek szerint „Népek szabadságát hoztad, dicső szovjet hadsereg,/ Egész világ álmélkodva nézi sok hőstettedet.”
Az év egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye, a Perseida-meteorraj maximuma szombatról vasárnapra virradó éjjel következik be.
Favarone lovag és Hortulana asszony elsőszülött leánya volt Klára, aki Assisiben született 1193 vagy 1194-ben.
Emellett érvel az amerikai keresztény First Things folyóirat honlapján Leroy Huizenga, aki rámutat: hibás az a keresztény hozzáállás, amely csak a Szentírás betűjével hajlandó érvelni.
A természet legkülönlegesebb alkotásai közé tartoznak a húsevő növények, melyek tartása nem is olyan bonyolult, mint gondolnánk. Akinek eddig nem volt bátorsága, itt az alkalom, hogy beszerezzen néhány rovaremésztő növényt, hiszen hamarosan megjelennek a legyek, a szúnyogok és a muslicák.
End of content
End of content