Megszerezte első győzelmét a Hoverla
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának nyitómérkőzésén augusztus 31-én a Hoverla a Tavriját látta vendégül.
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának nyitómérkőzésén augusztus 31-én a Hoverla a Tavriját látta vendégül.
Az emberek 81 százaléka inkább kommunikál személyesen, mint telefonkészülék segítségével.
Ünnepélyes keretek között ért véget Londonban a XIV. paralimpia, amelynek 11 napja során csaknem 4200, fogyatékkal élő sportoló mérte össze erejét.
Színházat, piacot és egyéb középületet azonosítottak azon a felvételen, amelyet egy 1500 éve elhagyott, eltemetett római városról készítettek a kutatók. A talajradaros vizsgálatok tanúsága szerint a település sokkal jelentősebb volt, mint hitték.
A hét elején még kitart a 30 fok körüli meleg, de a hét közepére megérkezhet az enyhülés, csütörtökön a legtöbb helyen már csak 15-20 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Ashley Cole után John Terry sem áll az angol labdarúgó-válogatott rendelkezésére a keddi Ukrajna elleni keddi világbajnoki selejtezőjén a Wembleyben a H-csoportban.
Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon. A McLaren brit pilótája mögött a kiváló tempót diktáló Sergio Perez és Fernando Alonso végzett. Button és a két Red Bull technikai hiba miatt kiesett.
A szőlőszüret kezdetéről és a borkészítés néhány alapvető kérdéséről Jakab Sándor beregszászi szőlészt és borászt kérdeztük.
„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40)
Történelmünk két, nagy hírnevet szerzett Zrínyi Miklóst ismer, akik a nemzetünk puszta fennmaradását veszélyeztető „török világban” példát mutattak hazaszeretetből, abból, hogy egy széttépett országban is, túlerő ellenében is vállalni kell a harcot. Mert tudták: ha nem küzdünk – elveszünk.
End of content
End of content