Újabb két évre ítélték a volt ukrán belügyminisztert
Két év szabadságvesztésre ítélte pénteken egy kijevi kerületi bíróság Jurij Lucenko volt ukrán belügyminisztert a Viktor Juscsenko ex államfő megmérgezésével összefüggésben indított eljárásban.
Két év szabadságvesztésre ítélte pénteken egy kijevi kerületi bíróság Jurij Lucenko volt ukrán belügyminisztert a Viktor Juscsenko ex államfő megmérgezésével összefüggésben indított eljárásban.
Az ukrán feministák félmeztelenül tiltakoznak a Pussy Riotért.
A Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának (KMSZF) elnöki tanácsa, illetve Kincs Gábor, e szervezet elnöke, az UMDSZ alelnöke a demokrata szövetség alapcéljaival és alapérdekeivel ellentétes döntést hozott.
Miron vértanú Achájából származott nemes és gazdag családból.
Állítják: csak a másolatokat semmisítették meg.
Ukrajnát nyelvi cunami fenyegeti – vélik a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap csütörtöki számának nyilatkozó politológusok.
Az utóbbi negyven évben a halálbüntetés elleni küzdelem komoly eredményeket hozott. Az Avvenire olasz katolikus napilapban Marco Impagliazzo ismertette a jelenlegi helyzetet.
A fenti címen közöl elemzést a kárpátaljai magyarság jelöltjeinek választási esélyeiről a mukachevo.net hírportál, megjegyezve, hogy a két „kibékíthetetlen” szervezet képviselői (Kovács Miklós a KMKSZ, illetve Gajdos István az UMDSZ részéről), mely szervezetek „minden választás előtt sikeresen «transzformálódnak» politikai pártokká, ismét azt kockáztatják, hogy nem kerülnek be az ukrán parlamentbe”.
Ez év októberében Ukrajna a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel megvitatást fog folytatni a stand-by programról – közölte Irina Akimova, az Elnöki Adminisztráció vezetőhelyettese.
2012 első felében Ukrajna 40893,8 millió dollár értékben importált árut, az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest ez 6,6 %-os növekedést jelent – közölte az Ukrán Állami Statisztikai Bizottság.
End of content
End of content