Az egyházközségek felújítják a rendelőt

A tiszapéterfalvai orvosi rendelő az Ugocsa tiszántúli részén, a folyó bal partján sorakozó, négy egybeépült és a Tiszapéterfalvai Községi Tanács irányítása alatt álló település – Tiszabökény, Tiszafarkasfalva, Tiszapé­ter­falva és Tivadarfalva – be­tegeit fogadja, így e községek számára nagyon fontos, hogy jól működjön.
Ám míg kívülről nézve az utóbbi időkben is jól nézett ki, belül az elviselhetetlenségig romlott a helyzet, s mivel az állami szervek egy lyukas garast sem adtak a felújítására, a Tivadarfalvai Református Egyházközség és a hollandiai Vijgemaakti Református Gyülekezet összefogásával indult meg a helyreállítása, melybe később a helybeli vállalkozók is bekapcsolódtak.

„Mivel több alkalommal is felkerestem a rendelőt, hogy aláírassak különböző orvosi igazolásokat, én is felfigyeltem az egészségügyi intézmény leromlott állapotára, arra, hogy milyen lehetetlen körülmények között végzik munkájukat az ott dolgozó orvosok és ápolónők – tájékoztat Seres János, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese, a Tivadarfalvai Református Egyházközség lelkipásztora. – Több éve semmilyen belső felújítás nem történt az épületben, a padló elkorhadt, az ablakok szeleltek, a mosdókagylókból a víz lecsepegett a padlóra, és beszivárgott a padlódeszkákat lefedő linóleumlemezek alá. Ilyen körülmények között akár egy injekció beadása is veszélyt jelentett a betegek testi épségére, sőt akár az életükre is. Nem lehetett eléggé sterilen tartani a gyógyászati eszközöket, s a gyógykezelés szinte lehetetlenné vált. Láttam a kialakult helyzetet, Isten pedig arra indított, hogy keressek támogatókat a rendelő felújítására. Elsősorban a tivadarfalvai gyülekezet tagjai siettek a rendelő megsegítésére, mind anyagiakkal, mind a kezük munkájával, mivel számukra is fontos a saját egészségük és a gyermekeik egészsége miatt. Az egyházközség diakóniai bizottsága elkülönített egy keretet a rendelő felújítására, s a hollandiai Vijgemaakti Református Egyházközség is nagyban hozzájárult a munkálatok beindításához anyagiakkal is és kétkezi munkával is: gyülekezetük 18 felnőtt, illetve fiatal tagja elutazott hozzánk, hogy beszálljanak a helyreállításba.”

Az augusztus 6-án kezdődött munkálatok során a hollandok teljesen felújították a regisztrációs helyiséget, valamint a sebkötözésre és az injekciók beadására használt szobát. Felszedték az elkorhadt padlót, lebetonozták a két helyiséget, és csempepadlót raktak le, kitatarozták a szobákat, és újakra cserélték a régi ajtókat, ablakokat, valamint a rendelő bejárati ajtaját. A többi helyiség egyelőre még ki nem cserélt nyílászáróit pedig újrafestették. Három hétig dolgoztak itt, a tivadarfalvai parókia vendégszobáiban helyezték el őket, s a napi munka után a tiszapéterfalvai sportkomplexum területén rendeztek találkozókat a holland és a helybeli fiatalok számára. Az összejövetelek rövid igehirdetéssel kezdődtek, sportvetélkedőkkel és – két tolmács útján – ismerkedéssel folytatódtak, így a nyugat-európai és a kárpátaljai fiatalok megismerték egymás kultúráját. Míg a tivadarfalvai gyülekezet felújíttatta az épület villanyvezeték-hálózatát, kialakíttatta a férfi és a női vízöblítéses WC-t, melyekhez a községi tanács vásárolta meg a WC-csészéket, a hívek pedig hozzáláttak a többi öt helyiség újrapadlózásához, kitatarozásához. Az utóbbi munkálatok még mindig tartanak. A helybeli vállalkozók pénzeszközökkel járultak hozzá a munka elvégzéséhez, a Tiszapéterfalvai Polgármesteri Hivatal a porondot és a homokot biztosította, a hollandok pedig pénzt adtak a cement, a gipsz és a mész beszerzésére. A határokon átívelő kapcsolatok szép példájaként lassan megújul az orvosi rendelő. A Nagyszőlősi Járási Kórház főorvosa, dr. Nagyija Oniszko – megtekintve a munkálatokat – ígéretet tett rá, hogy mentőautót juttat az egészségügyi intézménynek, amire nagy szüksége van, ám eddig nem rendelkezett vele.

Lajos Mihály
Kárpátalja