Kárpátalja

  • Magyarnak lenni hivatásunk… – beregi magyar költészeti napok

    A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers feltámasztása papírsírjából. Kosztolányi Dezső A költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Már évek óta hagyomány, hogy ilyentájt szavalóversennyel emlékezünk a vers ünnepére. A költészeti napok a KMPSZ szervezésében egyik évben középiskolások számára a Bátyúi Középiskolában,…

  • Az érzelmi egyensúlyt is segítik az álmok

    Az álmok mindig is foglalkoztatták az emberiséget. Napjainkban a kutatók úgy vélik: álmaink hozzájárulnak ahhoz, hogy a nap eseményeit és érzelmeit feldolgozzuk, eltároljuk az ezekre vonatkozó memórianyomokat, és beillesszük azokat meglévő tapasztalataink halmazába.

  • I. Főiskolai és Egyetemi Viselkedéskultúra és Protokoll Verseny

    2011. április 6-án a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének közös szervezésében került megrendezésre az I. Főiskolai és Egyetemi Viselkedéskultúra és Protokoll Verseny. Első alkalommal a BKF adott otthont a versenynek, vállalva annak szervezését, feladatainak kidolgozását és lebonyolítását.

  • Kárpátalja erdőipara gondokkal küszködik

    A megye bevételi forrásának egyik legfontosabb ágazata gondokkal küszködik. Az állami erdőgazdálkodások működése korántsem mondható effektívnek, a fafeldolgozó üzemek nyersanyag hiánnyal küszködnek, melyet Ukrajna más megyéiből kénytelenek beszerezni, és az ágazat kárpátaljai dolgozóinak átlagfizetése 12%-al alacsonyabb, mint az ukrajnai átlag.

  • Biztonsági kockázatot jelent a skype – betiltanák?

    A skype betiltására készülhet Oroszország. A kedvelt internetes oldallal az a baj, hogy a beszélgetéseket nem tudják követni a szolgálatok, legalábbis egyesek szerint. Mások, szintén a szolgálatok berkeiből úgy vélik, ennél bonyolultabb dolgokkal is megbirkóztak már.  

  • Egy életen és két határon át!

    „Egy életen és két határon át! Horizontális elvek a felnőttképzésben – Fenntartható fejlődés” címmel Kárpát-medencei konferenciára került sor 2011. április 7-én a Kecskeméti Regionális Képző Központ szervezésében.

  • 12 milliárd dollárt költött Ukrajna Csernobilra

    Az ukrán állam a Szovjetunió szétesése óta összesen több mint 12 milliárd dollárt költött a csernobili katasztrófa következményeinek a felszámolására, mondta az ukrán elnök, Viktor Janukovics a Nemzeti Biztonsági- és Védelmi Tanács ülésén április 9-én.

  • F1, Malajziai Nagydíj: Vettel győzött

    Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat. A világbajnoki címvédő német pilóta mögött a brit Jenson Button (McLaren) lett a második és a német Nick Heidfeld (Renault) a harmadik az 56 körös versenyben. A 24 esztendős vb-címvédő idei második, pályafutását tekintve pedig 12. futamgyőzelmét szerezte meg. Vettel az élről rajtolt a sepangi…

End of content

End of content