Nincs olcsóbb hitel az IMF-énél
A miniszter is a hitelfelvétel mellett áll: „Ha nem működünk együtt az IMF-fel, akkor a befektetők reakciója nagyon rossz lesz” – mondta.
A miniszter is a hitelfelvétel mellett áll: „Ha nem működünk együtt az IMF-fel, akkor a befektetők reakciója nagyon rossz lesz” – mondta.
A történelmi Magyarország legkisebb vármegyéjében, Ugocsában (melynek északi része ma a Nagyszőlősi járáshoz tartozik, míg déli egyharmadát Románia „örökölte meg” a trianoni szerződés nyomán) a középkorban több településen is túlsúlyba került a kisnemesi elem, ahol a kisbirtokos, „hétszilvafás”, de szabadságukra büszke „nobilisek” mellett csak kisszámú jobbágyréteg alakult ki. Inkább zsellérek szolgáltak a gazdaságokban, ahol –…
Egyre fontosabb problémává válik Európában, hogy az egyes kórokozók ellenállóvá válnak az antibiotikumokkal szemben.
Egy hét éve felszámolt favegyikombinát területén felhalmozott veszélyes vegyi anyagok folyamatosan szennyezik a Tiszát a folyó kárpátaljai szakaszán – hangzott el az ukrán Podrobnosztyi című híradóműsorban.
A Kárpátaljai Futball-föderáció Egyesület kitüntetéseket osztott a kárpátaljai futballiga-bajnokság fiatal csapatainak
Voltam már nehéz helyzetben, de elhagyatva sosem
Szerhij Dorotics, a Vállalkozásvédelmi Szövetség elnevezésű civil szervezet elnöke a pravda.com.ua portálon megjelent írásában az önmagukkal való őszinte szembenézésre szólítja fel Ukrajna polgárait, miközben a jelenlegi helyzetből kivezető utakat keresi. Nemet kell tudnunk mondani a rosszra, véli a szerző, akinek gondolatmenetét az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk.
Az Indiai-óceán egyes területeinek kutatásakor ausztrál szakemberek rábukkantak az ősi óráskontinens, Gondwana elsüllyedt részeire. A felfedezés segíthet megérteni, hogy miként alakult ki a Föld felszínének mai képe.
„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem!” A 23. Zsoltár 4. verse volt a biztatás a sztálini lágerekbe elhurcolt, hitükben erős magyar férfiaknak, lelkészeknek. Számukra a Biblia jelképezte, hirdette a megmaradást, megtartatást és vigaszt.
Az 52 éves férfi speciális technikát dolgozott ki, 2009-ben már saját fotókiállítást rendezett.
End of content
End of content