Kárpátalja

  • Parádézott a Barcelona, még mindig hibátlan az MU

    Nyolc gólt szerzett a Barcelona az Osasuna elleni hétvégi bajnokin, így feledtetve a Milan ellen az utolsó pillanatokban elbukott BL-győzelmet. A katalán együttes így is csak harmadik a spanyol bajnokságban. Öt játéknap után is hibátlan még a Manchester United Angliában, s immáron kétpontos előnnyel áll az élen. Franciaországban a Lyon vette át a vezetést, Németországban…

  • Timosenko-per: Brüsszelnek és Washingtonnak nem tetszik

    -Ha Julija Timosenkót a szovjet időkből származó törvények alapján ítélik börtönbüntetésre, az problematikus lesz – figyelmeztette Szocsiban Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa Viktor Janukovics ukrán elnököt, akivel a készülő társulási szerződésről tárgyalt.

  • Megújult a zápszonyi iskola

    A zápszonyi iskola kétszintes épületén megtörtént a nyílászárók cseréje: a munkások a szülők segítségével a nyár folyamán 48 új ablakot és 21 új ajtót szereltek fel, emellett újrafestették a tantermeket. Mindez a Magyar Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Előirányzatán való sikeres pályázatnak köszönhető. A pályázathoz szükséges önrészt pedig Budapest XVI. kerületének önkormányzata biztosította.

  • Gazdasági hullámvölgybe juthat Európa

    Lefelé tartó spirálba húzhatják Európát a tagállamok megszorító intézkedései, amelyek ugyan lefaragnak a deficitből, de nehezítik a kilábalást – írja a Magyar Nemzet. A hitelesség visszanyeréséhez a legtöbb fejlett ország adóemelést, a gazdagok különadóját és a közalkalmazottak létszámának csökkentését választotta – derül ki a Corvinus Egyetem legújabb felméréséből.

  • Egyre durvább a gázvezeték-háború – A Gazprom vezet

    Messze az az idő, amikor Oroszország és az EU azt hitte, a tervezett Déli Áramlat és Nabucco gázcsővezetékek nem rivalizálnak majd egymással. Minél közelebb kerül ugyanis az az időpont, amikor komoly döntés születik az irányokról, annál nyilvánvalóbb, hogy elkeseredett verseny folyik a két projekt között – írja a Die Presse.

End of content

End of content