Ennyi lesz a jövő évi átlagbér
A kormány rontott gazdasági prognózisán.
A kormány rontott gazdasági prognózisán.
Veszélyben a blogok és a fórumok.
A neandervölgyi ember elsőként találta fel, hogy miként lehet hasznosítani a mamutcsontokat „építőanyagként” – erről tanúskodnak francia régészek ukrajnai ásatásai.
Ukrán járványügyi szakemberek arra számítanak, hogy az év végéig az ötszázat is elérheti a kanyarós megbetegedések száma Nyugat-Ukrajnában, ám Kárpátalján jelenleg mindössze két ilyen beteget kezelnek a megyei járványkórházban – közölte kedden Ungváron Hanna Romanko, a Kárpátalja megyei egészségügyi főosztály helyettes vezetője.
A legszebb díszeket nem szikrázó arany borításuk, hanem természetességük teszi igazán különlegessé.
December 13-án éjszaka tűz ütött ki a técsői járási Tereszva egyik családi házában, melynek következtében egy fiatal nő meghalt, egy másik személy pedig szén-monoxid mérgezést szenvedett.
A testület a 2012-2016-es időszakra szóló tébécé elleni projekt megvalósítására csaknem 950 millió forintot irányozott elő az ukrajnai megye költségvetéséből.
Az Atomerőmű kikapott az ukrán Himik vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így vereséggel zárta első idényét a sorozatban.
Ukrajnában tartalék valutává léptetik elő az orosz rubelt – közölte Szergej Arbuzov, a nemzeti bank elnöke.
Ha elbeszélgetsz gyermekeddel az ünnep eredetéről és alkalomnak megfelelő családi tevékenységeket tervezel magatoknak, könnyen megérti majd az ünnep valódi jelentőségét.
End of content
End of content