Döntetlen a horvátok ellen, nyolcadik a magyar csapat

Teljesítve a minimális szövetségi elvárást, a nyolcadik helyen végzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon, miután a középdöntő utolsó újvidéki mérkőzésén 24-24-es döntetlent játszott szerdán a horvát csapattal.

Császár Gábor 14 gólja is kevés volt a győzelemhez.

Az első félidőben végig vezetett hol négy, hol egy góllal a magyar csapat, a fordulás után pedig a riválisnál volt a sovány előny. A vége pontosztozkodás lett, pedig volt esély a magyarok sikerére, és ebben az esetben az ötödik helyért léphetett volna pályára Mocsai Lajos együttese.

A magyaroknak győzniük kellett ahhoz, hogy az ötödik helyért játszhassanak, ugyanakkor a már biztos elődöntős horvátok számára nem volt tét. Részben ezért, részben a szerb huligánok által kedd este, Újvidék határában elkövetett támadás miatt (eddig 37 személyt vettek őrizetbe) kevés horvát szurkoló érkezett a találkozóra, döntő részben magyar szimpatizánsok foglaltak helyet az arénában.

Fazekas az első percekben már annyit védett, mint kedden a szlovénok ellen összesen – be is gyűjtötte a drukkerek dicséretét -, és társai 3-0-s rohammal indítottak. A gyorsan megszerzett előny nem forgott veszélyben, így negyedóra elteltével, 8-4-nél Slavko Goluza, a horvátok Veszprémben játékosként is megfordult kapitánya időt kért. Fel is javult a védekezésük, így kollégája a 27. percben, 12-11-nél kényszerült időkérésre. A szünetig maradt a minimális magyar vezetés.

A pihenő után a horvátok fordítottak, a hatékonyan játszó Császár a 35. percben lőtte a játékrész első magyar találatát. Duvnjak és Musa kiállítása alatt a magyar irányító változatlanul szórta a gólokat, és a csapatnak sikerült egyenlítenie. Amikor Bicanic is kiült, Losert két büntetőt is kivédett, így kettős magyar emberelőnyben elmaradt a fordítás. Szinte hihetetlen, de 19 percen keresztül Császáron kívül más magyar játékos nem volt eredményes! Ezt az „uralmat” Krivokapics gólja törte meg, ez egyben a vezetést is jelentette (21-20).

Laluska kiállítását megúszta a csapat egy kapott góllal, és a hajrá döntetlen állásról indult. A végjátékban Ilyést is kiküldték, de még nem dőlt el a csata. Az utolsó percben Császár ellen jól védekeztek, és jöhettek a horvátok, ám a felső lécet találták el. Maradt öt másodperc, Mocsai időt kért, de egy szabálytalanság miatt lepergett az idő az órán, így maradt a döntetlen.

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

„Igazságos döntetlen született, hiszen két kiegyenlített félidővel bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet. Újfajta védekezést próbáltunk ki, ami viszonylag jól működött. Sajnálom, hogy az utolsó támadásnál, az időkérést követően nem tudtuk lövéssel befejezni az akciót, hiszen egy esetleges góllal az ötödik helyért küzdhettünk volna. A mostani nyolcadik helyezés lényegesen jobb eredmény, mint a két évvel ezelőtti, amikor még a csoportból sem jutottunk tovább. Összességében elégedett vagyok, remélem, ez a torna erőt ad az áprilisi olimpiai selejtezőre.”

Ilyés Ferenc csapatkapitány:

„Örülök annak, hogy a két fájó vereséget követően talpra tudtunk állni, és megmutattuk, hogy képesek vagyunk a horvátok ellen is a pontszerzésre.”

Slavko Goluza, a horvát válogatott szövetségi kapitánya:

„Már a meccs előtt biztos volt az elődöntős helyezésünk, így aztán több kulcsjátékosomat pihentethettem. A védekezésünkben voltak hibák, például Császárt nem tudtuk tartani, igaz, rajta kívül más nem is nagyon dobott gólt a magyaroktól. Készülünk a szerbek elleni elődöntőre, ott minden labdának élet-halál jelentősége lesz.”

 

forrás:MTI.hu