Három érmet szereztek a magyarok Bakuban csütörtökön
A magyar küldöttség három érmet szerzett a bakui Európa Játékok csütörtöki versenynapján, ebből egy-egy ezüst és bronz a viadal keretében zajló cselgáncs Európa-bajnokságon született.
A magyar küldöttség három érmet szerzett a bakui Európa Játékok csütörtöki versenynapján, ebből egy-egy ezüst és bronz a viadal keretében zajló cselgáncs Európa-bajnokságon született.
Beregszász város utánpótlás focicsapatának növendékei a Tiszaújvárosban megrendezett Fesztivál Kupán vehettek részt június 20-21-én – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál.
A kárpátaljai válogatott U-18-as liga rögbicsapata nyerte el a bajnoki címet a Krivij Rihben megrendezett országos rögbibajnokságon – tájékoztatott a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal ifjúsági és sportügyekért felelős osztálya az egyik ismert közösségi oldalon június 22-én.
Az úszó Bonecz Boglárka bronzérmet nyert 200 méter pillangón a bakui Európa Játékokon.
Június 22-én, hétfőn az UEFA nyoni főhadiszállásán elkészítették a Bajnokok Ligája és az Európa-liga 2015–2016-os sorozata első két selejtezőkörének sorsolását.
Babos Tímea egyesben három helyet javítva a 93. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, párosban pedig újabb egy helyet előrelépett, így nyolcadik pozíciója az új magyar rekord.
Rekkenő nyári forróság és három járási rangadó jellemezte a megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályának 7. fordulóját.
A túraautó-világbajnokság soron következő szlovákiai futamán négy egységgel gyarapította meglévő pontjainak számát Michelisz Norbert.
Aranyérmet nyert a magyar aerobikcsapat vasárnap a Bakuban zajló Európa Játékokon.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap, ezzel 10 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben az élen álló és most második csapattársával, a címvédő Lewis Hamiltonnal szemben.
End of content
End of content