Ricciardo győzött Spában
Daniel Ricciardo ismét, idén harmadszor és sorozatban másodszor is lecsapott a Mercedes hibájára, s ezzel megnyerte a 2014-es Belga Nagydíjat.
Daniel Ricciardo ismét, idén harmadszor és sorozatban másodszor is lecsapott a Mercedes hibájára, s ezzel megnyerte a 2014-es Belga Nagydíjat.
A bőség zavarával küzdhettek a héten az európai labdarúgás szerelmesei, hiszen augusztus 20–21. között több mint harminc mérkőzésre került sor az Európa-ligában.
A nyár végéhez közeledve befejezéséhez érkezik a Bajnokok Ligájának selejtezője.
Augusztus 23-24-én rendezik meg a kárpátaljai, Nagybereznai járásban található Révhelyen (Zabrigy) az országos ifjúsági motocross bajnokság első fordulóját.
Három számban is magyar úszóé lett a legjobb idő a Berlinben zajló úszó Európa-bajnokság selejtezőjében.
A skót világbajnok legenda nagyon elismerően nyilatkozott Fernando Alonsóról, akit egyszerűen az egyetlen zseninek nevezett.
Emanuele Pirro lesz a negyedik versenybíró a Belga Nagydíjon. Spában is két zónában lehet majd használni az állítható hátsó szárnyat, az autók közötti időkülönbséget szintén két ponton mérik az FIA emberei.
A Vorszkla ellen hazai pályán elért 0:0-s döntetlen után nehéz feladat várt a 4. fordulóban a Hoverlára, ugyanis megyénk egyetlen elit ligás csapatának a tavalyi bajnokság bronzérmesének, a Metalisztnak az otthonában kellett helytállnia.
Max Verstappen keményen fog védekezni az F1-ben, és senkitől sem riad meg: határozott szavak minden idők legfiatalabb újoncától. A Red Bull Junior legfrissebb ásza pontos képpel rendelkezik a teendőkről.
Augusztus 17-én a 14. fordulóval befejeződött a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság első szakasza.
End of content
End of content