Megalakult a zápszonyi nyugdíjasklub
A zápszonyi nyugdíjasok nagy örömére 2014. január 21-én, a magyar kultúra napjának előestéjén, megalakult a zápszonyi nyugdíjasklub.
A zápszonyi nyugdíjasok nagy örömére 2014. január 21-én, a magyar kultúra napjának előestéjén, megalakult a zápszonyi nyugdíjasklub.
Ukrajnába utaztak a Liverpool vezetői, akik akár a mai napon is szerződtethetik a Dnyipro válogatott szélsőjét, Jevhen Konoplijankát.
Az előzetes terveknek megfelelően január 25-én megkezdte felkészülésének második szakaszát a Hoverla.
Véglegesen lezárult a nevezés, így 16 magyar sportoló indul a jövő pénteken kezdődő szocsi téli olimpián – mondta kedden az M1 sportműsorában Nagy Zsigmond csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója.
A közel egy hónapos téli szünetet követően január 24-én folytatódtak a küzdelmek az ukrán női kézilabda Szuperligában.
Sportesemények szempontjából igazán páratlan esztendőbe léptünk. Legutóbbi számunkban az év első felének legjelentősebb sporteseményeit soroltuk fel – a teljesség igénye nélkül –, ezúttal az év második felének legfontosabb sportrendezvényeit tekintjük át.
Távozik a Lotus csapatfőnöki székéből Eric Boullier – jelentette be az enstone-i gárda pénteken, hivatalos közleményben. A hírek szerint a szakember a McLarennél folytatja.
A Törökországban edzőtáborozó FC Hoverla befejezte a tavaszi idényre való felkészülésének első szakaszát.
Krizsán Szabolcs arany-, Urbancsok Tamás pedig bronzérmet nyert az Africa Open elnevezésű nemzetközi cselgáncsversenyen.
A csoportmérkőzések befejezése után január 18-án a középdöntő találkozóival folytatódott a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság.
End of content
End of content