Focival az autonómiáért!
A Kárpát-medencei magyar összefogás december közepén a sportban is létrejött.
A Kárpát-medencei magyar összefogás december közepén a sportban is létrejött.
Becsületsértés és hitelrontás miatt beperli az ukrán belügyminisztérium vizsgálati főosztályának vezetőjét Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke, amiért a tisztségviselő pénteken azt állította, hogy ő és fivére együttműködött azzal a bűnszervezettel, amelynek egyik tagját egy újságírónő elleni brutális támadással gyanúsítják.
A hosszú januári szünet előtt december 20-án és 21-én az idei esztendőben még utoljára pályára léptek a csapatok az ukrán női kézilabda Szuperligában.
Az idén sorozatban negyedik Formula-1-es világbajnoki címét begyűjtő német Sebatian Vettel bizonyult a legjobb európai sportolónak a kontinens hírügynökségeinek választásán.
A Barcelona labdarúgócsapatának argentin klasszisa egy Atlético Madrid elleni mérkőzésen kezdhet ismét.
2012 után az idén is profi ökölvívót választottak meg az év sportolójának Argentínában: Sergio Martínez után Marcos René Maidana nyerte el az Olimpico de Orót, amelyet az ország sportújságíróinak szavazása után adtak át.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo rejtett utalást tett arra, hogy 2014-es pilótái, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen közül melyiküket tartja első számú versenyzőnek.
Véget ért december 22-én a Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokság.
Jó formában várhatja a 2014-es Forma-1-es bajnokságot a Mercedes leköszönő csapatfőnöke, Ross Brawn szerint.
Magyarország legeredményesebb snowboardosa, Gyarmati Panka is rajthoz állt a hétvégi olimpiai kvalifikációs világkupán az amerikai Copper Mountain-en.
End of content
End of content