EURO 2012 – Olaszország – Németország 2:1
Az EB döntő egyik résztvevője, Spanyolország tegnap este hátradőlve nézhette azt, hogy kivel kell majd vasárnap megmérkőznie a címért!
Az EB döntő egyik résztvevője, Spanyolország tegnap este hátradőlve nézhette azt, hogy kivel kell majd vasárnap megmérkőznie a címért!
Donyeckben játszották az Eb első elődöntőjét szerdán: kiegyenlített 0-0-ás 90 perc után a hosszabbításban a spanyolok megnyerhették volna, már sokkal jobban játszottak, csak ők támadtak, de Portugália kihúzta a tizenegyesekig. Ott viszont elbukott úgy, hogy C. Ronaldo nem is rúghatott.
Június 24-én rendezték a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 10. fordulóját.
A megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályában június 24-én került sor a 9. fordulóra.
A jégkorong Kontinentális Kupa négyes döntőjét Ukrajnában tartják, a Donbasz Donyeck elvitte a Super Finalnek nevezett utolsó kör rendezését.
Az ukrán labdarúgó élvonalban szereplő Volinyi Luck csapatában folytatja pályafutását Eric Bicfalvi, miután három éves szerződést írt alá a Volinyi Luck együttesével.
A szerdai Spanyolország-Portugália elődöntőt a török Cüneyt Cakir, a csütörtöki Németország-Olaszország találkozót pedig a francia Stéphane Lannoy vezeti majd a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
Angela Merkel német kancellár kész elutazni Kijevbe, amennyiben Németország bejut a labdarúgó Eb döntőjébe – közölte Oliver Bierhoff, a német válogatott menedzsere.
A spanyolok még soha nem verték tétmeccsen Franciaországot, most viszont még csak meg sem kellett magukat erőltetniük a kockázat nélkül, gyengén futballozó Benzemáék ellen.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) 1894. június 23-án, Párizsban alapította meg Pierre de Coubertin báró és Demetriosz Vikelasz, hogy újjáélesszék az ókori görögországi olimpiai játékokat, amelyekre i. e. 776 és i. sz. 396 között került sor.
End of content
End of content