Sport

  • Vettel indulhat az élről vasárnap

    Sebastian Vettel szoros csatában nyerte a Magyar Nagydíj időmérő edzését az utolsó kanyarban hibázó Hamilton előtt. Mögöttük Button és Massa végzett, Alonso csak az ötödik.

  • A Sahtar nyomában a Dinamo

    Az ukrán labdarúgó-bajnokság élvonalában immár a harmadik fordulót rendezték a hétvégén. A nyitómérkőzést Lugánszban rendezték, ahol a még pont nélkül álló hazai csapat az újonc Olekszandriját fogadta.

  • Fájó vereség a BL-ben

    Július 26–27-én rendezik a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzéseit. Sajnos a sorozatban már egyetlen magyar csapat sem érdekelt, mivel a magyar bajnok Videoton még az előző fordulóban kénytelen volt búcsúzni.

  • Radikális autót ígér 2012-re a Ferrari

    Az olaszok tanultak az idei évből, és jövőre egy sokkal bátrabban fejlesztett autóval fognak rajthoz állni. Évek óta visszatérő probléma a Ferrarinál, hogy a konzervatív szellemben tervezett autóikkal a szezonok első felében csak küszködnek, és csak az év második felétől kezdik el szállítani az eredményeket.

  • Zaki győzelem Ungváron

    Az ukrán labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában végre saját szurkolói előtt is bemutatkozott a Hoverla-Zakarpattya. Az első fordulóban a Zirka otthonában aratott történelmi 1:0-ás győzelmet követően, Olekszandr Szevidov fiainak a tavaly még az első osztályban vitézkedő FK Szevasztopol ellen kellett bizonyítania.

  • Négy között a magyarok

    A magyar férfi vízilabda-válogatott elődöntős a sanghaji vizes világbajnokságon, miután az Egyesült Államok elleni negyeddöntőben kiélezett csatában nyert minimális különbséggel.

  • Remek kezdés Kirovogradban

    Július 16-án elrajtolt az ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság. A pontvadászatban szereplő egyetlen Kárpátaljai csapat a Hoverla–Zakarpattya idén is a feljutást tűzte ki célul maga elé. Ehhez először a Zirka Kirovograd otthonában kellett bizonyítani Olekszandr Szevidov fiainak.

End of content

End of content