Ritka állatot kaptak lencsevégre a Kárpátokban
A védett fajról egy közösségi felhasználó posztolt képet.
A védett fajról egy közösségi felhasználó posztolt képet.
A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe
Vannak olyan ásványi anyagok, amelyeket ha beviszünk a szervezetünkbe, bizonyítottak képesek serkenteni az anyagcserénket.
Esőzések fordulhatnak elő a megyében a Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint.
A csornahorai havasokat a téli évszak második hónapján mindenütt hó fedi.
Az év első újszülöttje kijevi idő szerint 8 óra 5 perckor jött világra.
A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson.
Mintegy 175 tonna hulladék került a Koljorovi baki (Színes tartályok) újrahasznosítható hulladékgyűjtő tartályaiba.
A rendszeres, napi 20-30 perces tempós séta akár 15 százalékkal is lejjebb viheti a vérnyomásunkat.
Vannak, akik pénzérméket sütnek a tortába, de olyanok is, akik tányérokat törnek.
End of content
End of content