A hegyvidéki területeken még a tél uralkodik
Kárpátalja síkvidéki területein már fagypont felé emelkedett a hőmérséklet, a hegyvidéki területeken azonban még mindig a télies idő dominál – adta hírül február 6-án a transkarpatia.net hírportál.
Kárpátalja síkvidéki területein már fagypont felé emelkedett a hőmérséklet, a hegyvidéki területeken azonban még mindig a télies idő dominál – adta hírül február 6-án a transkarpatia.net hírportál.
A „2018 a külhoni magyar családok éve” programsorozat alkalmából a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség Kozma-Vízkeleti Dániel családterapeutát hívta meg. Az Elkerülhető zökkenők a családi életúton című előadását február 4-én hallhatták az érdeklődők a Pásztor Ferenc Házban.
Ma, a biztonságos internet napján hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek összefogásával hívják fel a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.
„A kisgyerekek tudnak játszva tanulni. Nemcsak elsajátítanak dolgokat, de élvezetet is lelnek a folyamatban” – a szakember szerint néhány változtatással elérhető lenne, hogy a legtöbb gyerek számára unalmas és büntetéssel felérő iskolai feladatok érdekes cselekvéssé váljanak.
A hét első napján helyenként felhős, ám csapadékmentes idő várható, a maximum hőmérséklet nappal +6 °C lesz – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Első alkalommal rendezett bált az idősebb korosztály számára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Cibere Néptáncegyüttese és a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet. A hagyományteremtő
Ha tél, akkor teázás. Mi sem esik jobban ilyenkor, mint egy forró ital? Pláne, ha még az immunrendszerünket is támogathatjuk vele. Összeszedtük, milyen teákat érdemes kortyolgatni a nagy hidegben.
A munkácsi Zsanna Homa azt követően kezdett el meséket írni, miután megszületett kisfia, Darij. A kárpátaljai édesanya történeteit immáron országszerte olvassák a szülők gyermekeiknek.
A kávé hatásairól már mindenki hallott, azonban arról már kevesebben, hogy bizonyos fűszerekkel felturbózhatjuk a reggeli koffeinadagunkat. Összeszedtük, mivel érdemes ízesíteni a kávénkat!
A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint január 31-én megyeszerte ködös időre számíthatunk. A látótávolság a reggeli, kora délelőtti órákban többnyire 100-500 méter között alakult, az utak fagyosak voltak, egyes fokozatú riasztás volt érvényben.
End of content
End of content