A sima konyhasó ennyi mindenre jó
A só olyan alapfűszer, ami szinte biztos, hogy minden háztartásban megtalálható. Jó, ha tudjuk, hogy nem csak ételek ízesítésére használhatjuk, hanem számos más, különféle dologra is a ház körül.
A só olyan alapfűszer, ami szinte biztos, hogy minden háztartásban megtalálható. Jó, ha tudjuk, hogy nem csak ételek ízesítésére használhatjuk, hanem számos más, különféle dologra is a ház körül.
Sok internetezőnek túlságosan nagy a digitális lábnyoma, nem biztos, hogy mindig mindent fel kell tenni a világhálóra – figyelmeztetett Ormós Zoltán internetes szakjogász az M1 Ma délelőtt című műsorán.
Vasárnap lesz vízkereszt. A legtöbben annyit tudnak erről, hogy ilyenkor szokás „leszedni” a karácsonyfát – pedig más is kötődik ehhez a naphoz. Ekkor van Gáspár, Menyhért és Boldizsár, vagyis a napkeleti bölcsek ünnepe, illetve harminc évvel a bölcsek megjelenése után a hagyomány szerint ekkor keresztelték meg Jézust a Jordán folyóban.
Hidegre és havazásra kell készülni a hétvégén, néhol napközben is mínuszok lesznek, hófúvás is várható – derül ki a magyar Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Az emberek soha eddig a történelem során nem voltak kitéve annyi kék fénynek, mint manapság. Míg őseink csak a napsugarakból kaptak kék fényt, ránk már a különféle digitális eszközeink képernyői is árasztják.
A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint a héten hirtelen csökken a hőmérséklet – adta hírül január 2-án a mukachevo.net hírportál.
Megnyitotta kapuit Ungváron Kárpátalja legnagyobb, Ice Land nevű korcsolyapályája – tudatja a pershij.com.ua hírportál. A pálya kijevi idő szerint reggel 10 órától este 23.15-ig várja az érdeklődőket.
Tudjuk, hogy az év első napján fogyasztva a lencse az újesztendőre gazdagságot ígér. De azt kevesebben tudják, hogy az egészségünkre is kiváló hatással bír.
A szilveszteri zajcsapás ősi szokás, amely a néphit szerint távol tartja a gonosz, ártó hatalmakat az újévtől – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn.
Új élőhelyet kapott a világ legritkább madárfaja, a madagaszkári barátréce 21 példánya a szigetország északi részén egy tónál – írta a BBC hírportálja.
End of content
End of content