Április – Szent György hava – Tavaszhó – Szelek hava
A hagyomány szerint e hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak etruszk neve után (Apru, l. görög Aphrodité).
A hagyomány szerint e hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak etruszk neve után (Apru, l. görög Aphrodité).
Az angol történelem egyik legkülönlegesebb uralkodója volt, aki élete végéig küzdött a francia trónért, üldözte a katolikusokat, a szerzetesrendeket feloszlatta, majd miután szakított Rómával, az anglikán egyház levált a katolikus egyházról. VIII. Henrikről legalább annyira közismert, hogy élete során hat felesége volt, akik közül kettőt lefejeztetett; egy történész azonban egy első ízben publikált levél nyomán…
Április 12-én tartják a megyei testépítő és fitneszversenyt Ungváron.
Egy egyszerű beállítással komolyan csökkenthetjük a nyomtatás költségét. A „tintapazarló” New Times Roman helyett használjunk Garamond betűtípust.
Az alvadás, koaguláció (latin, valamely kolloid oldat kicsapódása) szakszó K betűjelével egy olyan – viszonylag nemrég megismert – vitamint neveztek el, amelynek legjelentősebb tulajdonsága a véralvadást szolgáló protrombin állandó és elégséges jelenlétének biztosítása.
A szabadföldi paradicsom szaporítására sor kerülhet palántaneveléssel és helyrevetéssel. Vidékünkön a palántaneveléssel történő szaporítás a meghatározó jelentőségű.
„A közelmúltban csökkentették a nyugdíjamat. Jogászismerősömhöz fordultam, aki azt tanácsolta, hogy kérjek hivatalosan információt a Nyugdíjalaptól a történtek okairól, így gyorsabban kapok választ.
Alig bomlanak le a Csernobil környéki elhalt fák és növények – állapította meg egy amerikai kutatócsoport.
Az elmúlt hétvége ismét kézművességgel telt a Nagyberegi tájházban.
Idén két pécsi fiatalember találmánya nyerte el a rangos Red Dot nemzetközi díjat.
End of content
End of content