Színes

  • Március 21. – Kos hava

    „Kos…” Tavaszünnepi áldozati állat az ókori közel-keleti vallásokban, a zsidókéban is: a Bibliában a bárányt áldozó Ábel kedves az Úrnak.

  • Amikor kóros a sportolás – exorexia

    Az exorexia leggyakrabban hétköznapi, az egészséges életmódra való törekvéssel indul, ám valahol öngerjesztő folyamatként az edzés válik az élet értelmévé, az egyént meghatározó tevékenységgé.

  • „Akár ötször annyi uborkát termeszthetünk, mint korábban…”

    Az idén is folytatódik a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány Első lépés nagycsaládos szociális programja, melynek célja, hogy „helyzetbe hozzák” a több gyermeket nevelő kárpátaljai magyar zöldségtermesztő gazdákat, segítve őket abban, hogy fejlesszék gazdaságukat, ezáltal javítsák saját maguk és családjuk életkörülményeit, s biztos anyagi hátteret teremtsenek gyermekeik számára.

  • Mindent elárul az arcunk

    Egy széles körben elfogadott elmélet szerint hat alapvető emberi érzelem létezik – a boldogság, a szomorúság, a harag, a félelem, az undor és a meglepődés -, melyek kifejezéséhez világszerte ugyanazokat az arcmimikákat használjuk, így aztán ezeket képesek vagyunk felismerni bárki arcán a világ bármely pontján.

  • Megérkeztünk a holnapba?

    Évek óta számos híradást láthatunk, hallhatunk, olvashatunk a drónoknak nevezett, pilóta nélküli légi járművek harci bevetéseiről, melyek során az ön- vagy távirányított (többnyire pedig a kettő kombinációjával célra vezérelt) katonai repülőgépekről kilőtt rakétákkal semmisítenek meg ellenséges célpontokat. Ám e repülőeszközök felhasználása már ma sem korlátozódik kizárólag katonai célokra, s a jövőben az élet megannyi területén…

End of content

End of content