A klasszikus mesék túl rémisztőek a mai gyerekeknek?
A klasszikus mesék túl rémisztőek a mai gyerekeknek – véli a brit szülők ötöde olyan erős meggyőződéssel, hogy inkább nem is terheli velük gyermekét.
A klasszikus mesék túl rémisztőek a mai gyerekeknek – véli a brit szülők ötöde olyan erős meggyőződéssel, hogy inkább nem is terheli velük gyermekét.
Hozzátápláláskor az egyik legfontosabb veszélyforrást a különféle allergének jelentik – mint a tojásban és tejtermékekben lévő fehérjék, a kenyérfélékben található glutén, a mogyoró, citrusfélék vagy az apró magvas gyümölcsök – amelyekre nem csak érzékeny lehet a baba, hanem felesleges megterhelést is jelentenek az emésztőrendszerre nézve.
Nem lesz többet Bálint-nap Üzbegisztánban: a közép-ázsiai ország hatóságai úgy döntöttek, az ország kultúrájától idegen ünnep helyett inkább egy helyi történelmi személy, Babur mogul születésnapjáról fognak megemlékezni február 14-én.
Minden szempontból tökéletesen élethű tankot készített egy öttagú csapat, egyetlen apró „szépséghibája” van csak: nem működik. De a cél nem is ez volt, no meg a tojástartók egy valódi bevetésen nem sokat védenének.
A dél-afrikai Brent Stirton egy, az ukrajnai Krivoj Rogban készült fotóját találták a legjobbnak a World Press Photo 2012-es pályázatán a „Jelenkor problémái – egyedi” kategóriában.
Sokszor sokan kifogásolják a személynév előtti névelőhasználatot, mondván, hogy az fölösleges. Olvasmányélményeink azonban azt mutatják, hogy a legnagyobbak is használták „hibásan” a névelőket.
A köhögős, lázas, hurutos betegségek nem kímélnek se felnőttet, se gyereket. Ám mielőtt a gyógyszertárakba rohannánk, érdemes kipróbálni egy-két ősi gyógymódot, olcsó házi praktikát a gyógyításra. Hatékony és kímélő ötletek!
Izmosító evőeszközkészlettel rukkolt ki egy brit cég: a kés, villa, kanál együttesen 4 kilót nyom.
Ki volt Valentin? Miért ünnepeljük február 14-én? Nem ismerjük pontosan a személyét.
Az oroszországi Perm városában egy halottnak nyilvánított nő beperelte a helyi mentősöket, amiért a kórház helyett egyenesen a hullaházba szállították.
End of content
End of content