Betiltanák az éjszakai alkoholárusítást
Legfelső Tanácshoz törvényjavaslatot nyújtottak be azzal kapcsolatosan, hogy betiltsák a sör, az alkoholos italok, a borok éjszakai árusítását.
Legfelső Tanácshoz törvényjavaslatot nyújtottak be azzal kapcsolatosan, hogy betiltsák a sör, az alkoholos italok, a borok éjszakai árusítását.
Az amerikai háztartásokban először csökkent 50 százalék alá a házaspárok aránya, ami történelmi eltolódást jelent az amerikai család fejlődésében a kevésbé hagyományos együttélési formák javára – közölte a The New York Times.
Elhagyta kollégái fizetését egy cég alkalmazottja Korfun, a közel hét és félmillió forintot egy 59 éves nő találta meg, aki leadta azt a rendőrségen.
Május 25-én a Rákóczi-főiskola Törökugrató termében, a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány és az Irka közös szervezésében tartotta hagyományos gyermeknapi író-olvasó találkozóját az Irka című gyermeklap.
Csütörtök délután komoly üzemzavar jelentkezett a Skype internettelefon rendszerében, emiatt sokan nem tudják használni a szolgáltatást. Az üzemeltetők egyelőre vizsgálják a hiba okát.
Április végétől június elejéig virágzanak a nőszirmok, virágaik szín- és alakgazdagsága az orchideákéval vetekszik. A nemzetség legismertebb faja a szakállas nőszirom, amelynek mintegy negyvenezer fajtája létezik a világon.
A nyár közeledtével és a hőmérséklet emelkedésével egyre nő a hőártalmak kockázata is.
A művészeteket befogadóként élvező vagy aktívan gyakorló emberek elégedettebbek életükkel, függetlenül attól, hogy milyen az iskolázottságuk vagy mennyire gazdagok – közölték kedden norvég kutatók.
Már a WHO is vizsgálja, ártalmasak-e az egészségre a mobiltelefonok. Évek óta kérdés, hogy a sugárzás okozhat-e rákos megbetegedést. Az Egészségügyi Világszervezet szakértői holnap ülnek össze és május végéig állást foglalnak.
Jogvédők azt szeretnék, hogy a Facebook tartsa távol a kisgyermekeket, de a közösségi portál vezérigazgatója szerint ennek pont az ellenkezője lenne jó.
End of content
End of content